Kultúra

Különleges programsorozat övezi majd az 1945 bemutatóját

Török Ferenc történelmi filmjéhez kapcsolódóan szervez programokat a hazai forgalmazó.

Fotókiállítást, koncertet és színházi estet is felölelő programsorozattal készül a forgalmazó Török Ferenc 1945 című díjnyertes filmjének magyarországi bemutatójára március 31. és április 21 között.

A Katapult Film közleménye szerint a sorozat Szilágyi Lenke fotóművész kiállításával indul március 31-én a Budapest Music Centerben (BMC). Az április 15-ig látogatható kiállításon, amelyet az 1945 operatőre, Ragályi Elemér nyit meg, a film forgatása alatt készült standfotókat tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitón jelen lesz Sztarenki Dóra színésznő és Tasnádi Bence színész, valamint a rendező is.

Szintén a BMC ad otthont április 15-én 1945 – Film a hangok felől című összművészeti rendezvénynek, amelyen számos európai és tengerentúli koncertje után először áll hazai színpadra a Moment’s Notice Trió. Ifjabb Kurtág György, Lukács Miklós és Gőz László előadása egyfajta élő továbbgondolása, kitágítása az 1945 című film Szemző Tibor által komponált zenei világának.

Szemző Tibor a trióhoz társulva narrátorként kalauzolja a koncert közönségét az előadáson, amely 1945 nyarának egyetlen napjára fókuszál. Az akusztikus élményen túl Angelus Iván táncművész és Nagy Marcell operatőr rögtönzött akciói is megidézik a film atmoszféráját. A rendhagyó est vizuális hátterét Ragályi Elemér fekete-fehér képsorainak filmbeli részletei és kimaradt kockái, valamint korabeli fotográfiák erősítik. A látványt és a színpadi jelenlétet Török Ferenc rendezi egységes egésszé.

Április 4-én a Radnóti Színházban Szóval – 1945 címmel színházi estet tartanak Török Ferenc, a film főszereplője, Rudolf Péter, Szántó T. Gábor forgatókönyvíró és Vági Zoltán történész közreműködésével. Az est házigazdája Nyáry Krisztián irodalomtörténész lesz, a műsor rendezője Erdélyi Dániel.

A premiert megelőzve április 8-án, a 24. Titanic Filmfesztiválon vetítik először a filmet Magyarországon az alkotók jelenlétében az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Szintén premier előtti vetítést és közönségtalálkozót rendeznek április 16-án a Puskin Moziban.

Április 21-én, pénteken a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenáris Osztovits Levente termében mutatja be Szántó T. Gábor író 1945 és más történetek című könyvét Török Ferenc filmrendező, valamint Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter jelenlétében.

Török Ferenc filmjének története szerint 1945. augusztus 12-én titokzatos szállítmányukkal két fekete ruhás, fekete kalapos idegen jelenik meg egy magyar falu vasútállomásán. A falu népe az orosz megszállás árnyékában a jegyző fiának esküvőjére készül, de a menyasszony korábbi vőlegénye is hazatér a hadifogságból. Néhány óra alatt minden megváltozik.

Forrás: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik