Kultúra

Kern András a Heti Hetesről: ez ellenzéki műsor volt

Woody Allen-darabról, Heti Hetesről, szerepálomról és televíziózásról beszélgettünk Kern Andrással.

Bemutatta a Pesti Színház a Szentivánéji szexkomédia című Woody Allen-darabot. Azaz nem az általa írt színdarabot, hanem az annak alapján készült filmet alkalmazták színpadra.

Tavaly azt mondta nekem Eszenyi Enikő, hogy jövőre megcsináljuk a Szentivánéji szexkomédiát, és te is játszol benne. Persze nem Woody Allen szerepét, mert az korban nem stimmel, hanem egy másikat. Elolvastam, és láttam, hogy ezen van mit átírni. Hozzá is láttam, aztán beszállt két dramaturg, Perczel Enikő és Vörös Róbert, végül lefordították oroszra, hogy a rendező is értse. Aztán persze ő is beleírt, úgyhogy írtuk egy páran. Nincs is igazán szerzője, talán csak a Woody Allen.

Nem volt furcsa, hogy itt van egy Woody Allen darab, amiben nem Woody Allent játssza? Fel sem vetődött, hogy öné legyen Andrew, a feltaláló szerepe?

Nem, az egy fiatalabb szerep. Szexuális problémái vannak, egy pár évvel azelőtti szerelmével szinte most pecsételik meg kapcsolatukat. Ez már nem való egy korombéli férfinak.

Leopoldot alakítja, az egyetemi tanárt. Hogyan közelített a figurához?

Ösztönösen. Az ilyesmit nem tudom nagyon pontosan, teoretikusan megfogalmazni. A Woody Allen-filmből tudhatjuk, hogy egy 60 körüli, kicsit önimádó, viszonylag marha ember ez a professzor, aki egy darabig nagyon komoly írónak, filozófusnak látszik. Aztán egy ponton kiderül, hogy egy állat lakozik benne, amikor beleszerelmesedik, vagy inkább beleszexualizálódik ebbe az ápolónőbe. Ebbe aztán bele is pusztul.

Fotó: MTI / Kallos Bea

Az átíráson kívül is volt beleszólása az alkotói folyamatba?

Nem, semmi. Nagyon határozott Szása Bargman, a szentpétervári rendező, és kicsit másképp látja a színházat, mint mi. Költőibben, szabadabban, bátrabban. Én például nem tudtam, amíg írogattam, hogy majd hat ajtóval megcsinál egy erdőt, egy fürdőszobát, tópartot és lépcsőházat, tehát hogy a helyszínek nem okoznak gondot. Folyton azon aggódtunk, hogyan lehet majd jeleneteket összefogni. Egy filmforgatókönyvben némelyik jelenet egész pici snittekből áll. De ő kirázta mindezt a kisujjából. Van egy különös, modernebb térérzéke. Nem gondoltam, hogy Woody Allenből is lehet ilyet csinálni.

Említette, hogy Eszenyi Enikő szólt önnek a darabról. És a többiek? Őket a rendező választotta, vagy készen kapta a csapatot?

Utóbbi. Enikő ismeri őt Pétervárról, a darabot meg már harminc évvel ezelőtt is meg akartuk csinálni. Akkor még én lettem volna a feltaláló. Úgyhogy felkérték Szását. Ő is imádja Woody Allent. De arra nem volt ideje, hogy végignézze minden előadásunkat, és megismerje az összes színészünket. Úgyhogy Eszenyi Enikő osztotta ki a szerepeket, Szása nagy megelégedésére. Talán egy két embert azért ismert közülünk, és részben ő döntött, ezt nem tudom pontosan.

Ha azt olvassuk, Szentivánéji szexkomédia, óhatatlanul eszünkbe jut a Szentivánéji álom. A Vígszínház mintha még rá is játszana erre, hisz most mutatták be Shakespeare színjátékát is. Ez véletlen?

Teljesen. Röhigcséltünk is rajta, hogy szegény közönség majd össze fogja keverni, mert hajlamos erre. Még egy kritikus is azt írta, hogy nem elég shakespeare-i a mi előadásunk. Pedig Woody Allen a címen kívül, azt hiszem, nem is foglakozik vele. Már azon kívül, hogy egy erdőben játszódik…

 Na és a párok összekeveredése…

Jó, igen.

A rendező viszont ki-kikacsint Shakespeare felé, megjelennek a tündérek, a szellemek, akiket az eredeti filmben legfeljebb csak emlegetnek. Sőt, többször megjelenik egy szamár is, ami egyértelmű utalás.

Ez kikacsintás, de azért olyan nagyon nem kell összefüggést keresni.

Önnek mi a fontos egy darabban, egy szerepben? Mi alapján dönti el, hogy elvállalja, vagy sem?

Semmi alapján, én itt állásban vagyok, tudja? Ez olyan, mintha valaki egy gyárban dolgozik, és vannak főnökei. Úgyhogy, ha ebben a színházban kiosztanak egy szerepet, akkor elég nehéz azt mondani, hogy az ember nem játssza el. Hacsak nem olyan nagyon rossz az a szerep, vagy nem áll alapvető ellentétben a gondolkodásommal.

Azért volt már példa a visszaadásra?

Volt, de elhanyagolható számban, és főként egyeztetési okokból. Például el akartam menni vendégszerepelni valahova, és itt is lett volna valami, akkor elkértem magam. Művészi okai nagyon ritkán vannak. Szerencsére most már nyitottabb a színházi struktúra, el lehet menni máshova vendégjátékra. Például azt mondta egyszer Puskás Tamás, hogyha eljátszanád az Illatszertárban az öreg szerepét, akkor bemutatnánk. Meg azt mondta Léner Péter, hogyha te meg a Koltai Robi benne vagytok, akkor megcsinálnánk a József Attilában A miniszter félrelépet, és akkor ez elég szerencsésen alakult.

Megszűnt a Heti hetes: ez váratlanul érte?

Teljesen váratlanul ért a hír. Azt hittem, kevesebbet ugyan, de képernyőn lesz. Azért el tud fáradni egy ilyen műsor. Ment 16 évig? Vagy 17?

18.

Szóval sokat ment. Én is ritkábban jártam már. Nagyon megváltozott a csapat is. Ahhoz képest, hogy annak idején a Havas Henrik, a Verebes, a Bajor meg a Hernádi Judit járt, most meg csak már csak Gálvölgyi és Farkasházy volt a régiek közül.

Persze rögtön születtek összeesküvés-elméletek, hogy politikai okokból szüntették meg…

Ezt nem tudom. Nem is beszéltem erről még senkivel. Lehetnek politikai okok, hiszen ellenzéki műsor volt, az tagadhatatlan. De nem hiszem. Többek között, önző módon, azt sajnálom benne, hogy nagyon szeretek a televízióban lenni. Ott kezdtem. Szerencsére sok ismétlésben feltűnök annak köszönhetően, hogy régen sokat televízióztunk. De az, hogy belekerüljek valami új dologba nem valószínű most…

Mi lesz az elfogott levelekkel? Ilyenkor azért írogat magának?

Dehogy! Majd ha valaki azt mondja, hogy írjak elfogott leveleket, akkor majd újra írok.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Pályája kezdetétől sokat szerepelt vígjátékokban, kabarékban, Karinthy-gyűrűt is kapott a rádiókabarés szerepléseiért, a Ki mit tud?-on is paródiákkal tűnt fel, mégse égett önre a humoros színész bélyege, nem járt úgy, mint Bárdy György Gugyerákkal. Van ennek titka? Vagy egyszerűen csak így alakult?

Így alakult. Emlékszem, főiskolás koromban is mondták: Nagyon vigyázzon! Próbálja elfelejtetni az emberekkel, hogy maga parodista! Maga most már színész. Úgyhogy az egész négy évem a főiskolán – jó, többek között – azzal telt, hogy ezt elfelejtessem.

Sikerült?

Majdnem. Miután elvégeztem a főiskolát, kaptam egy főszerepet Sándor Palinál. Amikor vittük a filmet közönségtalálkozóra, Miskolcra, azt gondoltam, hogy most már főiskolát végzett színész vagyok. Most épp filmszínész. Vége a parodistának. Megérkeztünk, és az volt kiírva a mozira: Sárika, drágám. Főszerepben, a Ki mit tud?-os parodista, Kern András. Aztán voltunk Spirónak a Kvartett című darabjával Kolozsváron. Sokan gratuláltak utána, és valaki azt mondta: „Milyen szépen játszott! Úgy örülünk, hogy nem ripacskodott.” De úgy látszik, azt, hogy én a tévében szerepeltem kabarékban, azt ő ripacskodásnak vette. Vagy lehet, hogy a Ripacsokra gondolt.

Milyen előadásokban láthatjuk még az idén, tudja-e már, mit hoz a következő évad?

Nem. A világon semmit nem tudok. Valamiről van szó Orlai Tibornál, de az még nem biztos, úgyhogy nem mondom. A legutóbbi, amit nála játszottam, azt nagyon szeretem. Ez a Pesti barokk című játék, amit egy Dés Mihály könyvből írtunk, és abban én egy 93 éves nénit jászom, a főhős nagymamáját. Azt szeretem mostanában a leginkább. De kilenc darabban játszom, majdnem minden nap színpadon vagyok. Ma este például Molnár Ferenc Testőre lesz. Nem unatkozom.

Tavaly mutatták be Gondolj rám című filmjét, ami hazai viszonylatban sikeresnek bizonyult. Láthatjuk a közeljövőben a moziban?

Van szó róla, de azt sem lehet még mondani. Csupa olyan dolog, ami még készülőben van.

Áprilisban fontos előadásra készül, önálló estje lesz a Kongresszusi központban. Mit tudhatunk erről?

Ez sem új már. Ez inkább koncert a dalaimból. Itt, a Vígszínházban kezdtük el játszani. Az volt a címe, hogy Pesten születtem. Nekem hat vagy hét lemezem is megjelent, azoknak a dalaiból állítottuk össze. De közben történeteket is mesélünk… Valami ilyesmi lesz a Kongresszusi központban. Most Enci is énekel benne. Hernádi Jutka mindig benne van és Heilig Gabi, aki amúgy is a zenekar tagja. Ez lesz április 9-én. Kettő előadás is lesz. Eredetileg azt akarták, hogy este legyen, de annyi az érdeklődő, hogy délutánra is betettek egyet.

Sok mindent eljátszott, nagyon sok mindent letett az asztalra. Van még Kern Andrásnak szerepálma?

Ha lenne is, nem mondanám meg. Azok olyan titkos dolgok.

Babona?

Igen, nem jó mondani. De nem is tudnék most… Sodor engem ez a szakma az életen át. Még egy darabig hagyom magam sodortatni, persze néha azért kitalálok magamnak valamit.

Színészpartner, akivel még szeretne együtt dolgozni, de eddig nem sikerült?

Rengeteg van. Tegnap este voltam színházban. A Kamrában láttam a Mi osztályunk című Slobodzianek darabot. Szédületes előadás. Máté Gábor rendezte, és Bodnár Erika hívott meg, aki osztálytársam volt a főiskolán. De a Koltai Robi is belekerült, ő is nagyon közel áll hozzám. És azt néztem, hogy még a Bán Janin, a Szacsvayn és az Ujlaki Dinin kívül is van benne vagy öt olyan színész, akivel én még soha nem játszottam. Volt kettő-három, akit nem is ismertem. Van egy-két generáció már, amelyikkel még nem játszottam. Remélem, fogok sokukkal!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik