Kultúra

Eddie Murphy után Robert Downey Jr. lesz az új Dr. Dolittle

Ismét film készül az állatokról beszélgető orvosról, akit a Vasemberként befutott színész fog megformálni.

Kétségtelenül Hollywood egyik legkarizmatikusabb alakja Robert Downey Jr., aki Vasember és Sherlock Holmes után az állatokkal beszélgető Dr. Dolittle szerepére is rátette a kezét, ugyanis

megegyezett a Universal Pictures stúdióval és így ő fogja játszani a címszerepet a The Voyage Of Doctor Dolittle című produkcióban.

A Hugh Lofting gyerekkönyvei ihlette újabb Dr. Dolittle-film nem remake lesz, és nem is folytatás, hanem a korábbiaktól teljesen független produkcióként készül és már az is megvan, hogy a könyvek alapján az az Oscar-díjas Stephen Gaghan írja a forgatókönyvét, aki majd aztán rendezni is fogja a filmet.

Korábban több hollywoodi is sorban állt az új Dr. Dolittle-filmterv jogaiért, ám végül a Universal nyerte a licitversenyt, lenyomva a 20th Century Foxot, amely az eredeti, 1967-es Doctor Dolittle-t, illetve az Eddie Murphy főszereplésével készült 1998-as feldolgozást és annak 2001-es folytatását is készítette.

A Universal mellett Downey produkciós cége: a Team Downey közreműködésével készülő The Voyage Of Doctor Dolittle forgatása várhatóan az év második felében, avagy 2018 elején veszi majd kezdetét.

Forrás: The Hollywood Reporter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik