Kultúra

A Disney nem hajlandó megvágni A szépség és a szörnyeteget

24.hu
24.hu

2017. 03. 16. 12:55

Márpedig Oroszország után Malajzia is rájuk szállt, miután kiderült, hogy egy meleg karakter is lesz a filmben.
Korábban a témában:

Walt Disney elutasította, hogy kivágják a malajziai hatóságok által kifogásolt melegjelenetet A szépség és a szörnyetegből, és úgy döntött, hogy inkább lemond a forgalmazásról a délkelet-ázsiai országban.

A filmet nem vágtuk meg és nem is fogjuk megvágni Malajzia kedvéért.

– jelentette be közleményben a filmstúdió. A Belle-t alakító Emma Watson és a CG segítségével kidolgozott szörnyet megformáló Dan Stevens főszereplésével forgatott élőszereplős mesefilmet

csütörtöktől játszották volna a malajziai mozik, de a bemutató elmaradt, a megvásárolt jegyek árát pedig visszatérítik a nézőknek.

A muszlim ország cenzúrahivatalának elnöke kedden még azt mondta, nem tudja, hogy miért halasztották el a film bemutatóját, miután a film rövid melegjelenetét kivágták és a produkció megkapta a játszási engedélyt. A funkcionárius akkor még úgy tudta, a stúdió nem kifogásolta, hogy kivágják a melegjelenetet, az elsőt az ifjúsághoz szóló Disney-produkciók történetében.

Időközben a stúdió közleményben jelentette be, hogy elutasítja a cenzúrázási kísérletet. A forgalmazók döntésének megmásítására kérték a cenzúratestületet, amely kedden ül össze legközelebb.

A malájoknál az verte ki a biztosítékot, hogy A szépség és a szörnyeteget rendező Bill Condon az ismert LMBTQ-magazinnak, az Attitude-nek adott interjújából kiderült, a filmben egy nem túl hangsúlyos, de egyértelmű szál fogja feldolgozni a homoszexualitás témáját. Ez a szál Gaston csicskása, LeFou (Josh Gad) karaktere köré épül és bárminemű sokkoló jelenet nélkül mindössze abban fog megnyilvánulni, hogy a figura valósággal bálványozza gőgös példaképét. Ebből ad ízelítőt a lenti a zenés részlet is:

A Malajziával szomszédos Szingapúrban a katolikus egyház arra kérte a szülőket, beszéljék meg gyermekeikkel, helyénvaló-e a filmben ábrázolt életmód. Az ugyancsak muszlim többségű Indonéziában vágás nélkül engedélyezték a forgalmazást, de csak 13 éven felülieknek. Indiában mindenféle korlátozás nélkül vetítik a mozik.

Oroszországban a betiltásra vonatkozó felhívás ellenére végül a 16 éven felülieknek engedélyezték a film megtekintését. Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter azt mondta, hogy nem találtak a filmben semmit, amely sértené a “homoszexuális propagandát” tiltó törvényt.

Forrás: MTI
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C), Secretary of Defense James Mattis (L) and US Navy Captain Richard McCormack (R) attend an operations briefing at the pre-commissioned USS Gerald R. Ford aircraft carrier in Newport News, Virginia, March 2, 2017. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.