Videó

Nagy Ervin: Andy Vajna nem pitlákoskodik

Már csak öt éve van Nagy Ervinnek, még akkor is, ha Andy Vajna nem pitlákoskodik. Hujber meg normális. Legalábbis a rendezője szerint. Kincsem bemutatón jártunk.

Korábban már interjúztunk a Kincsem rendezőjével, Herendi Gáborral, aki akkor azt mondta, hogy szerinte a főszereplő, Nagy Ervin, csak „egy picit kihasználta a reflektorfényt” amikor elég rendesen beszólt a magyar filmipar mindenható urának. Az eddigi talán legnagyobb költségvetéssel készült magyar film bemutatóján, azonban megint nem fogta magát vissza Nagy Ervin, amikor is azt mondta nekünk, hogy nem tart attól, hogy Palácsik Tímea férje megharagszik rá, és nem kap több filmalapos moziban szerepet, mert nem lenne jó üzenet, ha mondjuk, két évre eltűnne a vászonról.

 

Kritikusunk szerint ugyan „nem ez lesz az év magyar közönségfilmje, Herendi is csinált már jobbat, de amit vállalt, azt hozza a film, sőt, a kosztümös limonádé szórakoztatását a humor és az adrenalin üdítő ízzel dobja fel”.

 

És Herendi persze nem pihen, hiszen már készül a Valami Amerika 3, amiről azt mondta korábban, hogy bár nem lesz olcsó az sem, de lett egy olyan forgatókönyv, ami alapján azt gondolja, hogy ez lesz a legjobb rész. Arról hogy a film egyik főszereplője, hol arról beszél a mokkában, Pachmann Péternek, hogy jézus nem is a kereszten halt meg, vagy, hogy Orbán Viktor Magyarország királya, nem nagyon tudott mit mondani. Ha csak azt nem, hogy Hujber Ferenc hallgat minden instrukciójára, vagyis nem kelti egy nagyon zavart kicsit szánni való magyar celeb benyomását.

Legfrissebb videók
Olvasói sztorik