Kultúra

Baromi jól fog kinézni az Amerikai istenek

Ezt a közelgő sorozatból megjelent látványos és olykor bizarr képek igazolják.

A világhírű Neil Gaiman (The Sandman képregény-sorozat, Csillagpor) úgymond mágikus realista regénye: a 2001-es Amerikai istenek (American Gods) már régóta várt megfilmesítésre, mígnem aztán 2015-ben az egyebek mellett a Spartacust, a Fekete vitorlákat és az Ash vs Evil Deadet is készítő Starz tévés hálózat bejlentette, hogy tévésorozat formájában adaptálják a művet.

A munkálatok aztán tavaly megkezdődtek és a közelmúltban be is fejeződtek, mígnem aztán a hétvégén a texasi Austinban zajló South by Southwest (SXSW) fesztivál közönségének levetítették a pilotepizódot, amely az első beszámolók szerint észbontóan zseniális lett. Emellett egy rakás kép is napvilágot látott a produkcióból, amely a fotókat és a lejjebb látható teaser trailert elnézve látványügyileg is pazar lesz.

Galéria
Starz

Gaiman közel harminc nyelvre lefordított művében az istenek valóban léteznek és köztünk járnak, ugyanakkor emberfeletti hatalommal többé már nem rendelkeznek, miután a halandók hite a modern világban immár nem elég erős ahhoz, hogy táplálja őket. A történet főhőse Mike Ainsell, alias Árnyék (Ricky Whittle), aki hároméves börtönbüntetését letöltve szabadul. A kilátásai kellemesek, a felesége szép és hazavárja, a barátja edzőtermében munkát kaphat. Azonban felesége, Laura és Mike legjobb barátja pár nappal a szabadulása előtt autóbalesetben meghalnak. Árnyék elindul a temetésre, de útközben találkozik egy különös idegennel, a mában Mr. Szerda néven tengődő Odinnal (Ian McShane), aki a hozzá hasonlóan a feledés homályába hullt isteneket akarja összegyűjteni egy eljövendő túlvilági csatához, melynek tétje a régi és az új istenek (internet, televízió, hitelkártya) sorsa és a világ feletti uralom lesz.

A mitológiát a mában újraértelmező, fantasy elemekben is bővelkedő sorozatot a Hannibál és a Haláli hullák írója, Bryan Fuller dolgozta ki, az eddig többek között a Hősökről és A királyságról ismert Michael Green produceri bábáskodásával. A két főszereplő mellett a Gillian Anderson, Emily Browning, Dane Cook, Cloris Leachman, Orlando Jones, Pablo Schreiber, Crispin Glover és Peter Stormare alkotta szereplőgárdával forgatott Amerikai istenek április 30-án fog debütálni a Starz amerikai csatornáján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik