Kultúra

Itt az első fotó a Jurassic World 2-ből

A felvételt a tavalyelőtti első rész rendezője, Colin Trevorrow osztotta meg a Twitteren.

2015-ben az év egyik legnagyobb kasszasikerévé vált a világszerte 1,67 milliárd dollárt termelő Jurassic World, melynek folytatását még abban az évben be is jelentette a Universal Pictures. A stúdió aztán tavaly megtalálta az egyelőre Jurassic World 2-ként emlegetett sequel rendezőjét is, aki a spanyol Juan Antonio Bayona lett, és akinek vezényletével jelenleg már zajlik is az összesítésben ötödik dinós mozi forgatása.

Mivel a promóciót Hollywoodban sosem lehet elég korán elkezdeni, ezért a tavalyelőtti produkciót rendező és az új részt társíró Colin Trevorrow tegnap közzétette az első képet a filmből, melyen a dinoszaurusz-csontvázak előtt a JW2 egyik fiatal főszereplője látható. Egyelőre persze csak háttal.

A Jurassic World sequeljéről továbbra sem tudni sokat, a sztorija még nem ismert, így mindössze annyi biztos, hogy a forgatókönyvét Trevorrow ismét a vele a 2015-ös film történetén is dolgozó Derek Connolly segítségével írta, Michael Crichton dinófilmes ötleteit és karaktereit újrahasznosítva.

Ami a szereplőgárdát illeti: a főszerepekben Chris Pratt és Bryce Dallas Howard visszatérése garantált, mellettük pedig jelen állás szerint James Cromwell, Toby Jones, Geraldine Chaplin, Ted Levine, Rafe Spall és a Dr. Henry Wu karakterét harmadjára is eljátszó BD Wong alkotja a társulatot.

A Jurassic World 2 2018. június 22-én fog az amerikai mozikba kerülni.

Forrás: Twitter via Coming Soon

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik