Kultúra

Döbbenetesen fog kinézni Ewan McGregor a Fargo 3. évadában

Kijött az első promó a sorozat folytatásához, amelyben a Trainspotting sztárja egyszerre két szerepet játszik.

Az amerikai FX kábelcsatorna még tavaly májusban jelentette be, hogy leigazolták a kétszeres Golden Globe-jelölt Ewan McGregort a Fargo című saját gyártású antológiasorozatuk harmadik évadának főszerepére, amely igazából nem egy, hanem két karaktert jelent.

McGregor a Minnesota államban élő Stussy-fivéreket: Emmit és Ray figuráit fogja megformálni a széria soron következő, szokás szerint tíz epizódból álló történetében. Az ikertesók mind külsejüket, mind habitusukat, mind pedig életvitelüket tekintve merőben különbözőek lesznek egymástól, ugyanis míg Emmit karaktere egy sikeres ingatlanügynök és családapa, addig a nála hangyányival fiatalabb öccse egy kopaszodó és sörhasú pártfogó, aki ex-sittesekkel foglalkozik. Utóbbit már láthatjuk is az évad első promójában, amely nem hagy kétséget afelől, hogy McGregor túlsúlyosan és bajusszal is zseniális lesz.

A rövid részletben McGregor oldalán Mary Elizabeth Winstead is előkerül a szereplőgárdából, amelyet mellettük Michael Stuhlbarg, Carrie Coon, Thomas Mann, David Thewlis és Scoot McNairy alkot.

Az Emmy- és Golden Globe-díjas Fargo új szezonja április 19-én fog startolni az FX csatornáján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik