Kultúra

Logant a magyar mozikban sem lehetett megállítani

Magabiztosan tört az élre az utolsó Farkas-film, amelyhez képest a Trainspotting 2 igencsak mérsékelten teljesített a hétvégén.

Ahogyan az várható volt, nem tartott sokáig hazánkban a John Wick: 2. felvonás uralma, hiszen jött és rommá verte a bevételi mezőnyt a Logan – Farkas, amely a hétvégén világszerte összeharácsolt 237,8 millió dolláros (69 milliárd forintos) bevételét itthon egy laza 93,6 millió forinttal fejelte meg.

A tróntól megfosztott John Wick 2 azért a második hétvégéjén is szépen termelt és 32,8 millióval még simán befutott ezüstérmesként, részben annak is köszönhetően, hogy a múlt hét másik premierfilmje: a Trainspotting 2 T2 Trainspotting (előzetes itt) utóbb csak 14,7 millió forintra volt képes.

Hajszál híján ugyan, de nem sikerült lenyomnia Danny Boyle kultuszfilm-sequeljét és így a dobogóról lemaradva negyedikként debütált Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmje, a Testről és lélekről, amely a jelenlegi erős hollywoodi konkurenciával szemben nagyon szépen teljesített és 13,6 milliót gyűjtött.

A mezőny hátsó részében ismét ment a szokásos helyezkedés, melynek legérdekesebb fordulatát a Lego Batman – A film és az Egy kutya négy élete küzdelme produkálta, ugyanis mindössze 12 ezer(!) forintos különbség döntött a sorrendjükről. A hétvége vesztese címet pedig a közvetlenül mögöttük befutó A sötét ötven árnyalata érdemelte ki, amely hat pozíciót rontva a második helyről esett vissza nyolcadiknak.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (március 02. – március 05.):

1. Logan – Farkas – Hétvégi bevétel: 93,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 63.238 néző. Teljes bevétel: 93,6 millió forint. Össznézőszám: 63.238 néző.
2. John Wick: 2. felvonás – Hétvégi bevétel: 32,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 21.993 néző. Teljes bevétel: 115,9 millió forint. Össznézőszám: 80.136 néző.
3. T2 Trainspotting – Hétvégi bevétel: 14,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 9.988 néző. Teljes bevétel: 14,7 millió forint. Össznézőszám: 9.988 néző.
4. Testről és lélekről – Hétvégi bevétel: 13,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 10.058 néző. Teljes bevétel: 15,5 millió forint. Össznézőszám: 13.746 néző.
5. Pofoncsata – Hétvégi bevétel: 12,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.709 néző. Teljes bevétel: 73,5 millió forint. Össznézőszám: 51.970 néző.
6. Lego Batman – A film – Hétvégi bevétel: 11,294 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.371 néző. Teljes bevétel: 126,6 millió forint. Össznézőszám: 90.323 néző.
7. Egy kutya négy élete – Hétvégi bevétel: 11,282 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.351 néző. Teljes bevétel: 170,8 millió forint. Össznézőszám: 128.557 néző.
8. A sötét ötven árnyalata – Hétvégi bevétel: 11,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 7.527 néző. Teljes bevétel: 339,8 millió forint. Össznézőszám: 250.553 néző.
9. Az egészség ellenszere – Hétvégi bevétel: 6,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.155 néző. Teljes bevétel: 44,9 millió forint. Össznézőszám: 31.937 néző.
10. Arany – Hétvégi bevétel: 5,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 3.474 néző. Teljes bevétel: 46,8 millió forint. Össznézőszám: 31.602 néző.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik