Kultúra

Logan világszerte meghódította a mozikat

Hugh Jackman utolsó Farkas-filmjét nemcsak Észak-Amerikában, de globálisan is zabálta a közönség.

A tavaly szárnyaló Deadpool után idén ismét telibe talált a mutánsos mozikat gyártó 20th Century Fox, amelynek a Farkas Rozsomák történetét lezáró új produkciója: a Logan – Farkas az Egyesült Államokban 85,3 millió dollárt (24,8 milliárd forintot), a nemzetközi piacokon pedig 152,5 millió dollárt (44,3 milliárd forintot), azaz a hétvégén összesen 237,8 millió dollárt (69 milliárd forintot) hozott a konyhára.

Ezzel a Logan a valaha volt legjobb márciusi nyitóhétvégét produkálta a korhatáros filmek körében, miközben a Fox történetének harmadik legkiemelkedőbb bevételű nemzetközi premierjévé vált a 2014-es X-Men: Az eljövendő múlt napjai (172 millió dollár) és a 2009-es Avatar (164 millió dollár) után.

A Logan (előzetes itt) élre törése természetesen az amerikai bevételi toplista többi produkciójára is nagy hatást gyakorolt (főleg negatív értelemben), ráadásul nem a Hugh Jackman főszereplésével készült akciófilm volt a múlt hét egyetlen olyan premierfilmje, amely helyet követelt magának a TOP 10-ben. A második legjobban a tróntól megfosztott (és immár a magyar mozikba is közelgő) Tűnj el! című horror mögé harmadiknak felkapaszkodó A viskó című fantasy nyitott 16,1 millióval, de az ötödikként befutó Mielőtt elmegyek című misztikus dráma is jól kezdett, noha csak 4,9 millió zöldhasút szedett össze.

A hétvégi USA TOP 10 (március 3. – március 5.):

1. Logan – Farkas – Hétvégi bevétel: $85,3m. Összbevétel: $85,3m. Gyártási költség: $127m.
2. Tűnj el! – Hétvégi bevétel: $26,1m. Összbevétel: $75,9m. Gyártási költség: $5m.
3. A viskó – Hétvégi bevétel: $16,1m. Összbevétel: $16,1m. Gyártási költség: $20m.
4. Lego Batman – A film – Hétvégi bevétel: $11,6m. Összbevétel: $148,6m. Gyártási költség: $80m.
5. Mielőtt elmegyek – Hétvégi bevétel: $4,9m. Összbevétel: $4,9m. Gyártási költség: $5m.
6. John Wick: 2. felvonás – Hétvégi bevétel: $4,7m. Összbevétel: $82,8m. Gyártási költség: $40m.
7. A számolás joga – Hétvégi bevétel: $3,8m. Összbevétel: $158,7m. Gyártási költség: $25m.
8. A Nagy Fal – Hétvégi bevétel: $3,5m. Összbevétel: $41,2m. Gyártási költség: $150m.
9. A sötét ötven árnyalata – Hétvégi bevétel: $3,4m. Összbevétel: $109,9m. Gyártási költség: $55m.
10. Kaliforniai álom – Hétvégi bevétel: $2,9m. Összbevétel: $145,6m. Gyártási költség: $30m.

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik