Kultúra

James Corden zseniális dalban figurázta ki az Oscar-bakit

Nem ért még véget az Oscar-botrányon való poénkodás, a számtalan mém mellett most egy népszerű komikus, James Corden parodizálta ki a Kaliforniai álom pofáraesését.

Aki nem egy barlangban töltötte az utóbbi napjait, az ismeri a vasárnapi Oscar-gála történelmi égését: a legjobb filmnek járó Oscar-díjat bejelentő Warrey Beatty és Faye Dunaway rossz borítékot kaptak, ezért tévesen a Kaliforniai álmot jelentették be győztesnek. A film producerei már az Oscar-díjat szorongatva adták elő érzelmes köszönőbeszédeiket, amikor kiderült, hogy a valódi nyertes nem a Kaliforniai álom, hanem a másik nagy esélyes, a Holdfény. A Oscar-történet egyik legkínosabb jelenete megihlette a The Late Late Show házigazdáját, James Cordent is.

A videó spoileres lehet azoknak, akik még nem látták a Kaliforniai álmot, ugyanis az egyik kulcsjelenetet forgatták újra azzal a különbséggel, hogy Miát most nem Emma Stone, hanem James Corden alakítja. Corden megérkezik a meghallgatásra, ahol arra kérik, meséljen el egy történetet. A Kaliforniai álomban itt hangzik el az Oscar-díjra is jelölt betétdal, melyben Mia művész nagynénjéről énekel, és az álmodozó bolondokat élteti. Ezt forgatta ki Corden azzal, hogy bár a dallam ugyanaz, az elénekelt történet az Oscar-baki fájdalmáról szól. Corden történetének szereplői már nem az álmodozók, hanem a vesztesek, egészen pontosan a Kaliforniai álom készítői. A dalban elpanaszolja, hogy a Kaliforniai álom valaha a legjobb film volt, és különben is, régen mennyivel fehérebb volt az Oscar (utalva a tavalyi és a tavalyelőtti #OscarSoWhite botrányra).

Valószínűleg Ryan Goslingot nem viselte meg annyira az Oscar-baki, mivel a poén kedvéért Corden videójába is beugrott Sebastianként. Akárhogy sajnáljuk a Kaliforniai álom megszívatását, nem tudjuk megunni az Oscar-bakin való viccelődést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik