Kultúra

George Clooney kiosztotta Trumpot a César-gálán

Paul Verhoeven Elle című mozija hozta el a legjobb filmnek járó César-díjat, és ugyanezen film kapcsán kapott legjobb színésznő díjat Isabelle Huppert. A francia Oscarnak is nevezett gálán díjat kapott George Clooney is, aki meg is ragadta az alkalmat némi politikai állásfoglalásra.

Huppertnek ez már a 16. jelölése, ám még csak másodjára kapta meg a díjat, A szertartás című ’95-ös filmért, az Elle kapcsán viszont várható volt a díjazása, miután nem kis meglepetésre a Golden Globe-ot is elhozta a szereppel. Az Elle-ben Huppert egy üzletasszonyt alakít, aki lenyomozza a férfit, aki megerőszakolta – a sötét humorú bosszúthriller Cannes-ban debütált, azóta pedig a fél világon bemutatták.

A César-gála meglepetése szintén érintette az Elle-t: legtöbben Verhoevent várták befutónak a legjobb rendező kategóriában, ám ezt végül elnyerte előle Xavier Dolan az Ez csak a világ vége című, nálunk is nézhető mozi rendezésével, amely ráadásul még a vágásért, és Gaspard Ulliel alakításával a legjobb férfi főszerepért járó díjat is behúzta.

Amiről mégis a legtöbben beszélnek majd, az George Clooney felszólalása a gálán. Clooney állapotos nejével érkezett a gálára, ahol tiszteletbeli César-díjat kapott, és ezt a remek alkalmat ki is használta arra, hogy szóljon néhány keresetlen szót Donald Trumpról, aki, mint Clooney fogalmazott, inkább kihasználta, mintsem megteremtette a jelenlegi félelemmel és bizonytalansággal teli közhangulatot, ami az Államokban uralkodik.

Mint a világ polgárai, keményebben kell majd dolgoznunk azért, hogy ne győzedelmeskedhessen a gyűlölet. Nem fogjuk hagyni, hogy a félelem az irracionalitás korába vezessen bennünket, ha leásunk a történelmünkben és emlékezünk arra, hogy nem rettegő emberektől származunk.

Megszólalását pedig a Julius Caesar című Shakespeare-drámából vett idézettel zárta:

Nem a csillagainkban, Brutus, a hiba, hanem magunkban.

George Clooney és Amal Clooney a César-gálán. Fotó: Europress

Szintén a gála körüli szóbeszédet tetőzte, hogy a díjátadónak nem volt elnöke, minthogy a molesztálási ügye miatti tiltakozások nyomán Roman Polanski lemondott ezen szerepéről.

Ami a további díjakat illeti, Houda Benyaminát díjazták a legjobb elsőfilm kategóriában a Divine című moziért, amely kapcsán a legjobb új színésznő Oulaya Amamrához, a legjobb mellékszereplő pedig Déborah Lukumuenához vándorolt. A filmet a Cannes-i premier utána  Netflix karolta fel, már nézhető itthon is. A legjobb külföldi film díját az Én, Daniel Blake kapta, komoly meglepetésre: legtöbben a Toni Erdmannt, esetleg a remek A régi várost várták befutónak. A legjobb animációs film az Életem Cukkiniként lett, lenyomva olyan darabokat, mint A vörös teknős.  A legjobb új férfi színész Niels Schneider, a legjobb férfi mellékszereplő James Thierrée, a legjobb operatőr Pascal Mart lett. A legjobb adaptált forgatókönyv az Életem Cukkiniként szerzőjéhez, Céline Sciammához, míg az eredeti forgatókönyvért járó díj a L’Effet Aquatique-ért Sólveig Anspach-hoz került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik