Kultúra

Eldőlt, hogy mikor startol az Amerikai istenek-sorozat

Parádés szereplőgárdával készül a Neil Gaiman kultregényét feldolgozó széria, melynek immár a premierdátuma is megvan.

A világhírű Neil Gaiman (The Sandman képregény-sorozat, Csillagpor) úgymond mágikus realista regénye: a 2001-es Amerikai istenek (American Gods) már régóta várt megfilmesítésre, mígnem aztán 2015-ben az egyebek mellett a Spartacust, a Fekete vitorlákat és az Ash vs Evil Deadet is készítő Starz tévés hálózat bejlentette, hogy tévésorozat formájában adaptálják a művet. A munkálatok aztán tavaly megkezdődtek és a közelmúltban be is fejeződtek, mígnem aztán mostanra végre eldőlt, hogy

az Amerikai istenek április 30-án fog debütálni a Starz csatornáján.

Gaiman mostanáig közel harminc nyelvre lefordított művében az istenek valóban létező entitások, mégpedig éppen annak köszönhetően, mert az emberek hisznek bennük. Ugyanakkor ezek a Földön járó lények emberfeletti hatalommal többé már nem rendelkeznek, miután azt is a halandók hite adná, amely azonban itt a modern világban immár nem elég erős ahhoz, hogy a régi isteneket táplálhassa. A történet főhőse a mában Mr. Szerda néven tengődő Odin, aki a hozzá hasonlóan a feledés homályába hullt és legyengült isteneket akarja összegyűjteni egy eljövendő túlvilági csatához, amelynek tétje a régi és az új istenek (internet, televízió, hitelkártya) sorsa és a világ feletti uralom lesz.

A mitológiát rendhagyó módon a mában újraértelmező, fantasy elemekben is bővelkedő sorozatot a Hannibál és a Haláli hullák írója, Bryan Fuller dolgozta ki, az eddig többek között a Hősökről és A királyságról ismert Michael Green produceri bábáskodásával. A Gillian Anderson, Rick Whittle, Ian McShane, Emily Browning, Dane Cook, Cloris Leachman, Orlando Jones, Pablo Schreiber, Crispin Glover, Peter Stormare és Kristin Chenoweth alkotta szereplőgárdával forgatott Amerikai istenekhez már a nyáron kijött az első előzetes, amely alapján máris roppant ígéretessé vált a széria.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik