Kultúra

Enyedi elvtelenséggel vádolja Orbánt

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 02. 23. 12:37

Sajnálja, hogy az ország elszalasztott egy esélyt. Nem hitte volna, hogy szeretnie kell a kormányfőt.

A Heti Válasz őt választotta a hét emberének, miután Testről és lélekről című filmje Berlinben egyszerre nyerte el a különböző zsűrik és a közönség tetszését is. A rendező azt mondja, az Andy Vajna vezette Magyar Filmalapnál főleg Divinyi Réka segítségével gyors, örömteli fejlesztéseken esett át az általa már tíz éve megírt forgatókönyv. A filmalap ugyan kockázatosnak tartotta, hogy egy amatőr lett az egyik főszereplő, de hagyták őt függetlenül dolgozni, ő pedig kezdettől fogva bízott Morcsányi Gézában (a Magvető Könyvkiadó korábbi vezetőjében).

Noha filmje inkább apolitikus, költői, most elárulja, miért hitte azt, hogy Deutschlandradionak elmondhatja véleményét a magyar közállapotokról és a magyar kormányról.

Fel sem merült bennem, hogy szeretnem kellene a miniszterelnököt ahhoz, hogy dolgozhassak. Ez azért nagyon kevés országában van így a világnak, és ezek nem éppen barátságos helyek.

Nagyon bántja, hogyha valamiről elmondja a véleményét az ilyen indulatokat generál, de ami történt, az éppen azt igazolta, amiről a németeknek beszélt.

Minden konzervatív barátomnak és ismerősömnek köszönöm, hogy nem fordul el tőlem, csak mert másként gondolkozom, mint ők.

Enyedi Ildikó ezt külön megköszöni a 168 Órában is, ahol az Arany Medve utáni nyilatkozatáról azt mondja, hogy

1989-ben kaptunk egy gyönyörű esélyt

és nagyon sajnálja, hogy nem éltünk vele.

Hiszen végre nem vagyunk sem megszállás alatt, sem pedig nagyon rossz metszéspontján a világnak, csinálhattunk volna magunknak egy jó kis országot. Nagyon sajnálom, hogy ez jött össze belőle, amiben ma élünk. A jelenlegi kormány és a körülötte lévő szűk érdekcsoport működésében semmi olyat nem tudok felfedezni, ami elvekre, egyfajta gondolkodásra emlékeztetne, legfeljebb csak érdekkövetésre.

A rendezőt megijeszti, hogy a politika kihasználja, hogy barátokat és családokat fordít egymás ellen, de ő nem az országunktól fél, hiszen ez a mi hazánk, és itt élünk.

Csakhogy nem először fordul elő történelmünk során, hogy egy kis csoport játszik velünk.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

The Tesla Semi, the company's electric big-rig truck is seen in this undated handout image released on November 16, 2017.  Tesla/Handout via REUTERS     ATTENTION EDITORS - THIS IMAGE WAS PROVIDED BY A THIRD PARTY.  NO RESALES. NO ARCHIVE.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.