Kultúra

Egykor Kína egyik nagy titka volt, ma bejárható a katonai bázis

Egykor Kína egyik nagy titka volt, ma bejárható a katonai bázis

A világ legnagyobb mesterséges barlangjának létezéséről közel negyven éven át még a közelben élők sem tudtak.

A harmincmilliós kínai város, Csungking közelében, a fulingi hegyek közt bújik meg a világ legnagyobb mesterséges barlangja, de erről egészen a kétezres évek hajnaláig csak igen kevesen tudtak – a kínai kormány akkor lebbentette fel a fátylat a közel négy évtizeden át csak 816-ként emlegetett földalatti bázis létezéséről.

Az óriási, több, mint hatvanezer katona által épített földalatti labirintus építése a hidegháború derekán, 1966-ban indult meg, hogy egy esetleges szovjet támadásra készülve plutónium előállítását lehetővé tévő üzemet hozzanak itt létre.

Az építés azonban a vártnál jóval lassabban folyt, sőt, azt 1984-ben, röviddel elkészülte előtt – a politikai helyzet békéssé válása miatt – le is állították, így a bázis sosem nyitotta meg kapuit az atomtudósok, gépek sokasága és a katonák tömegei előtt.

A több, mint húsz kilométeres, tizennyolc jókora barlangtermet összekötő alagútrendszer folyosói játszva elnyelnének egy húszemeletes toronyházat, sőt, ellenállnának akár egy nyolcas erősségű földrengésnek is.

Mikor 2002-ben feloldották a bázis titkosítását, a környékbeliek jó része iszonyú meglepettnek tűnt, hiszen legvadabb álmaikban sem képzelték volna, hogy egy ilyen méretű, a közelben folyt munka úgy mehetett végbe, hogy ők ebből semmit sem vettek észre.

A 816 egy része 2010 óta vezetett túrákon már bejárható, de a kapuk először csak a kínai állampolgárok előtt nyíltak meg – külföldiek mindössze alig néhány hónapja léphetnek be a némiképp helyrepofozott, színes fényekkel egyenesen vendégcsalogatóvá varázsolt létesítménybe, és vehetnek részt a három órán át tartó bejárásokon.

Fotók: China Daily, Chen Cheng / NurPhoto, cqwb / Imaginechina
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik