Kultúra

A magyarok szoronganak, áldozatnak érzik magukat

Magyarország. Szorongás az eltűnés miatt címmel jelent meg Párizsban egy kötet a magyar néplélekről.

Francoise Pons kötetét a Párizsi Magyar Intézetben mutatták be. A Közép- és Kelet-Európával foglalkozó francia újságírónő esszéje a brüsszeli Éditions Nevicata kiadó Néplélek nevű sorozatában jelent meg.

Amikor egy szerződés a nemzeti politikák fájdalmainak bűnbakjává válik, jobb megérteni azt

– olvasható a kötet borítóján. A szerző célja az volt, hogy a Franciaországban sokszor túlozva és karikírozva bemutatott kortárs Magyarország összetettségére, finomságaira irányítsa rá a figyelmet.

A Magyarországot három évtizede rendszeresen látogató újságírónő saját tapasztalatai és benyomásai alapján írta kötetét. Szerinte a XVI. századtól elszenvedett török, Habsburg, majd szovjet elnyomás következtében az eltűnés miatti szorongás hatja át a magyarokat. Ezt erősítik a trianoni szerződés következményei, az ország területe kétharmadának és lakossága közel hatvan százalékának elvesztése.

A magyarok a szerző szerint meg nem értettnek és áldozatnak érzik magukat, miután a traumát még mindig nem dolgozta fel az eltűnt nagyság iránt nosztalgiázó társadalom. A politikát is az identitás fennmaradásának érzése hatja át és határozza meg az irányvonalát. Ugyanakkor a magyarok nagyon szeretnek élni, a nyomasztó múlt miatti depresszió feloldásáról tanúskodnak a balatoni nyarak, a fürdőkultúra vagy a Sziget fesztivál is.

A kilencven oldalas könyv második felében interjú olvasható Ablonczy Balázs történésszel a trianoni szerződésről, Lackfi János költővel a magyarok pesszimizmusáról, Soós Eszter Petronella politológussal pedig Orbán Viktor politikájáról.

A kötet bemutatóján rendezett kerekasztal-beszélgetésen a szerző mellett részt vett Deme Tamás szociológus és Marie-Elizabeth Ducreux, a francia tudományos akadémiának megfelelő CNRS kutatója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik