Kultúra

Rick megtalálja a tökeit és bosszúra készül

Dióhéjban erről szól a The Walking Dead új kisfilmje, amely először ad ízelítőt a 7. évad folytatásából.

Már nem kell sokat várni és lehet majd megint nézni a The Walking Deadet, ugyanis a zombidráma februárban visszatér a tévéképernyőkre. A hetedik évad folytatásából eddig csupán képek érkeztek, mígnem az AMC most közzétett egy háromperces kisfilmet, amely a producerek és a színészek rövid megszólalásai mellett egyfelől visszatekint a szezon első felére, másfelől pedig a közelgő új epizódokból is csepegtet jeleneteket.

Természetesen nagy konkrétumok ebben a videóban nem derülnek ki és komolyabb pillanatokat sem kapunk az évad folytatásából, mindazonáltal az már ennyiből is kiderül, hogy a siránkozást követően magára találó Rick Grimes (Andrew Lincoln) és csapata elkezd majd szervezkedni Negan (Jeffrey Dean Morgan) és emberei ellen, akiket úgy terveznek legyőzni, hogy szövetségre lépnek Ezekiel király (Khary Payton) népével. A készülődéséből és az új részekből ízelítőt adó pillanatok 2:10-től láthatóak a videóban.

A The Walking Dead hetedik évada február 12-én folytatódik az amerikai AMC műsorán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik