Kultúra

Strapás kiképzéssel készült Keanu Reeves a John Wick 2-re

Erről szól az új kisfilm, amely a színész felkészüléséből és az akciófilm forgatásából mutat izgalmas részleteket. Videó.

Már nem kell sokat váni a szélsebesen kultstátuszba emelkedett John Wick folytatására, amelyben a címszereplőt természetesen újra Keanu Reeves alakítja. A pörgős első filmet tető alá hozó David LeitchChad Stahelski páros közül az utóbbi rendezi a sequelt, amelynek forgatókönyvét az alapfilm sztoriját is kidolgozó Derek Kolstad írta.

A John Wick: 2. fejezet (John Wick: Chapter 2) című filmhez utoljára december közepén érkezett egy penge előzetes, majd az azóta beállt hallgatást most egy látványos kisfilmmel törte meg a produkciót forgalmazó Lionsgate. A videó akár egy újabb trailernek is beillene, hiszen a forgatási pillanatok, a készítők megszólalásai és Neo közelharc-edzései, illetve lövöldözős/autózós gyakorlatai mellett a produkcióból is sok ütős pillanatot láthatunk.

A sequel (magyar előzetes itt) cselekménye kissé továbbra is ködös, mindenesetre annyi azért világossá válik, hogy a második részben is jól fésülten és elegánsan lövöldöző ex-bérgyilkosnál már megint az életére törő maffiózók fogják kihúzni a gyufát, mégpedig azzal, hogy levegőbe repítik a házát. Nem is kell majd több a visszavonult életben amúgy is csak unatkozó Wicknek, aki felkerekedik, hogy otthon és külföldön, pl. Rómában is halomra lője azokat, akik nem hagyják nyugton.

Az alapfilm mellékszereplői közül Ian McShane, John Leguizamo és Bridget Moynahan is visszatér majd, miközben a színészgárdához Laurence Fishburne, Riccardo Scamarcio, Peter Stormare és Common csatlakozik. A John Wick: 2. felvonás február 23-án fog megérkezni a magyar mozikba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik