Kultúra

Nézze meg a világ egyik legfontosabb régészeti felfedezésének képeit – színesben!

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2017. 01. 19. 17:53

Kilencvenöt évvel ezelőtt Howard Carter megtalálta  a leghíresebb fáraó, Tutanhamon síremlékét. Fotók.

Korábban a témában:

Az egyiptomi kultúrába festő apja révén (aki több régiséggyűjtőnek is dolgozott) beleszeretett Howard Carter egyszerű régészeti és rajzoló-asszisztensből vált ásatásvezetővé, és tárta fel egy sor fáraó és királyné sírját, valamint gazdag egyiptomiak temetkezési helyeit és Hatsepszut völgytemplomát, de az igazi célja a legendás Tutanhamon sírkamrájának megtalálása volt.

1922 novemberében aztán rámosolygott a szerencse, hiszen egy bevakolt ajtóhoz vezető lépcsősorra bukkant, mely  a várva várt temetkezési helyet rejtette, ahol az uralkodó három, egymásba helyezett koporsóban fekvő múmiája és színarany halotti maszkja mellett több, mint kétezer más tárgy is pihent.

A feltárás azonban nem várt következményekkel járt, melyek nyomán egyesek a fáraó átkáról kezdtek beszélni, hiszen a feltárásokat finanszírozó Lord Carnarvon (aki már 1905 óta fizette Carter egyiptomi kutatásait) a következő évben elhunyt, ő pedig huszonhét másik, a felfedezéskor jelen lévő ember követte.

A kamra kinyitásakor készült fekete-fehér fotók közül több azonnal bejárta a világsajtót, de sokuk évtizedeken át nem került a nyilvánosság elé. Az Oxfordi Egyetem és a Griffith Instutite gyűjteményében lévő fotók közül most viszont elővettek néhányat, és a digitális színezésnek köszönhetően most úgy mutatják be a sírt, ahogyan azt csak a régész, a mecénás, a munkákban segédkező helyiek, és a következő években – a leletek minden darabjának elszállításáig – arra járó kutatók láthatták.

A képek a sírkamrát a bejárattól elzáró fal bontását, valamint a kamra látképét és kincseit örökítik meg.

 
  
       
A Design You Trust nyomán

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.