Kultúra

Borzongató lesz Tom Hanks és Emma Watson techno-thrillere

Szinkronos előzetest kapott a világsikerű A Kör filmadaptációja, amely az év egyik legizgalmasabb mozijának ígérkezik.

A 2013-as megjelenése óta meghódította a világot és szerencsére tavaly óta már magyarul is olvasható Dave Eggers zseniális regénye: A Kör (The Circle), amelynek filmadaptációját tavaly jelentette be az EuropaCorp és az STX Entertainment stúdiópáros. A James Ponsoldt rendezésében készülő közösségi médiás thrillernek még december elején jött ki a feszkós első előzetese, amelyet mostantól magyarul is végignézhetünk.

A történet főhőse Mae Holland (Emma Watson), akinek élete teljesen megváltozik, miután a Szilícium-völgy egyik legnagyobb tech-óriáscégénél, A Körnél megkapja álmai állását. Kezdetben a tehetséges lány villámgyorsan lépdel fel a ranglétrán, így a multi látnoki vezetője, Billl Gatest és Steve Jobst idéző Eamon Bailey (Tom Hanks) megkeresi azzal az ötlettel, hogy a cég innovatív SeeChange nevű kameráját használva élje életét a nyilvánosság előtt. Mae rábólint a feladatra, csakhogy azzal nem számol, hogy onnantól kezdve nincs igazán biztonságban, amikor már bárki követheti minden lépését.

A kétszeres Oscar-díjas Hanks és tehetséges Watson mellett a Star Wars: Az ébredő Erővel berobbant John Boyega, továbbá Karen Gillan, Bill Paxton és Patton Oswalt játssza a főbb szerepeket A Körben, amely április 28-án fog debütálni az amerikai mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik