Kultúra

A háború poklára nincsenek szavak

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

hypevadász. 2017. 01. 15. 16:00

Mégis muszáj megpróbálni beszélni a horrorról. Alföldi Róbert döbbenetes történetet vitt a Radnóti színpadára.
Korábban a témában:

Mi a teendő akkor, ha anyánk meghal, és végrendeletében felfedi, hogy apánk még él, sőt, van egy ismeretlen testvérbátyánk, aki szintén él, és anyánk végakarata szerint kötelességünk megkeresni őket, hogy mindkettejüknek átadjunk egy-egy levelet? Bármilyen képtelenség, meg kell indulni, megmozgatni minden követ, hogy felkutassuk ezt a két embert? Vagy hagyni az egészet a fenébe, mint egy bolond öregasszony hagymázas agymenését? Hisz az utolsó éveiben meg sem szólalt a vén bolondja, nem lehet a szavára adni, hagyni kell az egészet, és felejteni, menni tovább.

Nagyjából ez a két út van, ezt a két utat kezdi járni az ikerpár két tagja, Jeanne és Simone, történetünk két főszereplője, legalábbis elsőre. Aztán lassan, mint a fájdalmas ikerszülés, bukik elő az igazság egyik, majd másik fele is, fel is sír, és nem tudni, ahogy a gyerekeknél sem tudni biztosan, miért sír, megkönnyebbülésében, hogy nagy nehezen megszületett, vagy épp ellenkezőleg, mert sejti, jobb lett volna, ha marad inkább odabenn. Ezt a születést nézi, aki a Radnóti új premierjére, Alföldi Róbert Futótűz című rendezésére jegyet vált.

Fotó: Dömölky Dániel

A szülés metaforáját kivételesen nem a saját szózsonglőri szórakoztatásomra emeltem be: hangulatában, jelentőségében és jellegében is leírja a darabot, valamint visszatérő motívuma a cselekménynek is, a három közül az első. Egy gyerek megfoganása, majd megszületése indítja be az események láncolatát abban a múltban, amelynek felgöngyölítésére indul a két testvér: bátyjuk tiltott szerelemben fogant, majd a hagyomány – amely túl gyakran jár kéz a kézben a tudatlansággal – szakítja el anyjától. Itt kell megemlíteni a második fő motívumot, a halált: történetünket a főhős Nawal halála indítja el, Nawalt pedig nagyanyja halála, aki utolsó szavával megígérteti unokájával, hogy bármit mondanak a szokások, ő kiszakítja magát a szokások karmai közül, megtanul írni, olvasni, számolni, beszélni, hogy ezzel sorsát is megváltoztathassa. És itt mutatkozik meg a szerző Wajdi Mouawad írói nagysága, hogy micsoda rendje van a drámának. Egyből fonódik is a szövetbe a harmadik főmotívum, a szavaké, Nawal ugyanis megtartja nagyanyjának tett ígéretét és azzal, hogy írni tud – ahogy kortársai közül kevesen, nők közül meg szinte senki – talál társat, akivel aztán forradalmi nőalakjai lesznek az országukat rommá pusztító háború borzalmának. És aki aztán szintén elengedhetetlen lesz a nyomozáshoz, amit ikrei folytatnak.

Fotó: Dömölky Dániel

Mert ez történik, egy nyomozás, a motívumok rendjét csak a műértők szórakoztatására emelem ki, a felszínen közben fordulatos, krimibe illő kutatás folyik, az ikergyerekek, először a lány, Jeanne, majd jóval később Simone is elkezdi felfejteni azt a kusza fonalgombolyagot, amelynek végén apjuk és testvérük várja őket, és amely során kirajzolódik anyjuk, egy kivételes, korát meghaladó nő alakja. Kováts Adél különösebb erőlködés nélkül játssza el a hőst, aki szándékán kívül lett példakép: aligha áll tőle távol a végsőkig humanista, a tudásban és a szeretetben rendíthetetlenül hinni képes anyatigris alakja, aki nem akart forradalmár lenni, csak pont olyan korban élt, ahol a józan ész megőrzése már önmagában forradalmárrá tette. Teszem hozzá, ez a mostani is egy ilyen kor. Pedig volt benne rizikó: lánctalpas, pátosztól meg nem riadó mondatai vannak, nem mindenki tudta volna ezeket úgy kimondani, hogy azok emberiek és hihetőek maradjanak. A szereposztás általában príma, nagyon egyben van a Radnóti társulata, László Zsolt ugyanolyan őszinte a körülményes balfék szerepében, mint pár hónappal ezelőtt a Kút szívdöglesztő stricijeként, Olasz Renátó, Aranyélet ide vagy oda, színpadra termett, és öröm nézni az olyan ősanyákat is, mint Csomós Mari vagy Martin Márta.

Fotó: Dömölky Dániel

Ahogy a jó krimikben, ebben a darabban sincsen egy felesleges szereplő, egyetlen felesleges részlet sem, minden áthaladó alak, az összes furcsa különc, minden információmorzsa szükséges ahhoz, hogy ez a borzasztó, emberpróbáló kirakós végül összeálljon. Mert borzasztó, hogyne lenne az, amikor egy olyan háború adja a történet hátterét, amilyennek a hatásait ma is bőrén érzi a világ, egy olyan régióban, ami évtizedek óta lángokban áll. Aligha véletlen, hogy Alföldi épp most vette elő ezt a darabot: Libanonból, ami a Futótűz helyszíne, már csak egy lépés Szíria, sőt, valójában mindegy is az ország, a háború pont ugyanolyan, ugyanazt teszi mindenütt. Szül például egész seregnyi özvegyet és árvát, szül mészárost, elmebeteget, és még annál is több cinkos némát – de szül hősöket is, akik nem állnak be a mészárosok, elmebetegek, és cinkos némák közé.

Futótűz

Radnóti Színház, bemutató: 2017. január 7.

Szereplők: László Zsolt, Martinovics Dorina, Olasz Renátó, Kováts Adél, Csomós Mari, Sodró Eliza, Lovas Rozi, Pál András, Schneider Zoltán, Rusznák András, Csarnóy Zsuzsanna, Martin Márta, Gazsó György

Dramaturg: Kelemen Kristóf, jelmeztervező: Nagy Fruzsina, díszlettervező: Menczel Róbert, világítás: Baumgartner Sándor, ügyelő: Kónya József, súgó: Farkas Erzsébet, nyelvi konzultáns: Őze Dávid, a rendező munkatársa: Őri Rózsa

Rendezte: Alföldi Róbert

Fotó: Dömölky Dániel
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2012. május 24.
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kukásautói az óbudai telepet hagyják el a hajnali órákban.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.