Kultúra

Az Assassin’s Creed sem bírt a magyar mozikat uraló Zsivány Egyessel

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2017. 01. 02. 17:07

Pedig erősen nyitott a játékadaptáció, de a hetek óta legyőzhetetlen Star Wars-film ellen ez is kevés volt.
Korábban a témában:

Immár harmadik hete tartja magát a hazai bevételi lista élén a Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet, amelyre a szilveszteri hétvégén a Michael Fassbender főszereplésével készült Assassin’s Creed jelentette a legnagyobb fenyegetést, ám utóbb annak sem sikerült legyőznie, hiába is szedett össze négy nap alatt 101,8 millió forintot. A világszerte taroló új Csillagok háborúja-mozi 135,8 millióval múlta felül a végül ezüstérmesként befutó kalandfilmet, amely legalább az ünnepek alatt egyre erősebbé váló Énekelj! című animációs mozit le tudta győzni, még ha nem is sokkal: nagyjából 20 millió forinttal.

Elnézve a lejjebb látható hétvégi eredményeket, az Assassin’s Creed utóbb még így is elégedett lehet, hiszen a múlthét másik két premierfilmje: a díjakkal elhalmozott és ünnepelt Kaliforniai álom című musical és a Mel Gibson nagy visszatérőfilmjeként emlegetett, szintén sokat magasztalt A fegyvertelen katona (előzetes itt) is csupán a középmezőnyig jutott, miután az előbbi 39,5 milliót, míg az utóbbi meg csak 16,8 milliót szedett össze. Ezzel persze jól felkavarták a toplista állóvizét és olyan produkciókat szorítottak ki az elitből, mint a Szövetségesek, az Érkezés és a Doctor Strange.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (december 29. – január 01.):

1. Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet – Hétvégi bevétel: 135,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 90.275 néző. Teljes bevétel: 818,7 millió forint. Össznézőszám: 562.166 néző.
2. Assassin’s Creed – Hétvégi bevétel: 101,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 71.145 néző. Teljes bevétel: 101,8 millió forint. Össznézőszám: 71.145 néző.
3. Énekelj! – Hétvégi bevétel: 81,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 62.096 néző. Teljes bevétel: 215,3 millió forint. Össznézőszám: 166.233 néző.
4. Miért pont ő? – Hétvégi bevétel: 41,4 millió forint. Hétvégi nézőszám: 30.169 néző. Teljes bevétel: 116,1 millió forint. Össznézőszám: 86.237 néző.
5. Kaliforniai álom – Hétvégi bevétel: 39,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 28.864 néző. Teljes bevétel: 48,1 millió forint. Össznézőszám: 34.890 néző.
6. A fegyvertelen katona – Hétvégi bevétel: 16,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 11.575 néző. Teljes bevétel: 20,3 millió forint. Össznézőszám: 13.855 néző.
7. Vaiana – Hétvégi bevétel: 14,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 11.622 néző. Teljes bevétel: 129,1 millió forint. Össznézőszám: 101.796 néző.
8. Váratlan szépség – Hétvégi bevétel: 14,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 10.183 néző. Teljes bevétel: 42,8 millió forint. Össznézőszám: 30.837 néző.
9. Hivatali karácsony – Hétvégi bevétel: 14,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 9.653 néző. Teljes bevétel: 225,8 millió forint. Össznézőszám: 164.868 néző.
10. Legendás állatok és megfigyelésük – Hétvégi bevétel: 6,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.268 néző. Teljes bevétel: 424,9 millió forint. Össznézőszám: 295.209 néző.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.