Kultúra

Ez lesz 2017 legelvetemültebb magyar filmje

Könyvelhetjük el a Kojot előzetese láttán, amelyben az üvöltözések és lövöldözések mellett alacsonyan szállnak az egymásnak feszülő falusiak.

Az elismert reklámfilmes Kostyál Márk első nagyjátékfilmjeként készül a Kojot című alkotás, amely a most megjelent első előzetese alapján a jövő év egyik legütősebb magyar produkciójának ígérkezik. A Filmalap támogatásával tavaly nyáron forgatott film forgatókönyvét a saját ötletéből a rendező, Lengyel Balázs és Lovas Balázs írta.

A Kojot egy Bicsérdi Misi (Mészáros András) nevű fiatalember története, aki a városi életet feladva Tűzkőre költözik, miután kiderül, hogy a nemrég elhunyt nagyapja ráhagyta a vidéki birtokát. Misi és kedvese (Dobra Mara) a temetést követően beköltöznek hát és elkezdik kibővíteni a házat, csakhogy feltűnik a színen a helyi uraság (Kovács Frigyes), aki egy svéd multinak akarja eladni a környező földterületeket és Misi birtokát is meg akarja szerezni, hogy túladhasson rajta, amelyet a főhős természetesen nem fog tétlenül nézni.

A nem túl ismert színészekkel forgatott Kojot február 16-án fog a mozikba kerülni.

Forrás: Facebook, nyitókép: Piti Marcell / Megafilm

Ajánlott videó

Olvasói sztorik