Kultúra

Karácsonykor is a Zsivány Egyes uralta az amerikai mozikat

Erősen nyitott az Énekelj! című animációs film is, de megszorongatni már nem tudta a Star Wars-spinoffot.

A hosszú hétvégén is folyatódott a Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet tengerentúli (rém)uralma, miután a sci-fi az elmúlt négy napban 96,1 millió dollárt termelt, amellyel nemcsak a vezető pozícióját szilárdította meg a toplistán, de a globális összbevétele mostanra még az 500 milliós határt is átlépte.

Mögé a premierfilmek közül legjobban teljesítve az Énekelj! kapaszkodott fel másodikként, méghozzá egy impozáns 56,1 milliós hétvégével, könnyedén megelőzve a bronzérmesként debütáló Utazók című sci-fit (23,1 millió), a negyediknek megérkező Miért pont ő? című komédiát (16,7 millió), illetve a 125 milliós költségvetéséhez képest csalódáskeltő 15 millióval nyitó Assassin’s Creedet, amely az ötödik pozícióig küzdötte magát.

A mezőny második felében a legnagyobbat a Denzel Washington Fences (előzetes itt) című drámája teljesítette, ugyanis 19 pozíciót javítva jött fel a hatodik helyre. Persze ez azért sikerült neki, mert a korábbi limitált után Amerika-szerte elkezdték játszani a mozikban és így négy nap alatt 11,3 millió zöldhasút szedett össze. Vele ellentétben már korántsem muzsikált túl jól, mi több: a hétvége vesztese címet is kiérdemelte a Váratlan szépség, amely a maga 7 milliójával a negyedik helyről zuhant hátra az utolsóra.

A hétvégi USA TOP 10 (december 23. – december 26.):

1. Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet – Hétvégi bevétel: $96,1m. Összbevétel: $318,1m. Gyártási költség: $200m.
2. Énekelj! – Hétvégi bevétel: $56,1m. Összbevétel: $76,7m. Gyártási költség: $75m.
3. Utazók – Hétvégi bevétel: $23,1m. Összbevétel: $30,4m. Gyártási költség: $110m.
4. Miért pont ő? – Hétvégi bevétel: $16,7m. Összbevétel: $16,7m. Gyártási költség: $38m.
5. Assassin’s Creed – Hétvégi bevétel: $15,0m. Összbevétel: $22,5m. Gyártási költség: $125m.
6. Fences – Hétvégi bevétel: $11,3m. Összbevétel: $11,6m. Gyártási költség: $24m.
7. Vaiana – Hétvégi bevétel: $10,4m. Összbevétel: $183,5m. Gyártási költség: $150m.
8. Kaliforniai álom – Hétvégi bevétel: $9,7m. Összbevétel: $17,6m. Gyártási költség: $30m.
9. Hivatali karácsony
– Hétvégi bevétel: $7,2m. Összbevétel: $44,3m. Gyártási költség: $45m.
10. Váratlan szépség – Hétvégi bevétel: $7,0m. Összbevétel: $18,0m. Gyártási költség: $36m.

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik