Kultúra

És azt vágod, hogy egy rakás jelenetet kihagytak a Zsivány Egyesből?

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

nomen est omen. 2016. 12. 24. 16:40

Ráadásul kész, az előzetesekben még használt snitteket, amelyeket mostanra egy klassz videó gyűjtött csokorba.
Korábban a témában:

Egyre biztosabb, hogy a Walt Disney vagy rendszeresen hülyére veszi a nézőket, vagy nagyon nem tudja, hogy mit is kezdjen a Csillagok háborújával, amelynek jogait, mint ismeretes laza 4 milliárd dollárért vásárolta meg a saga atyjától, George Lucastól.

A stúdió kavarására most a Zsivány Egyes esetében tetten ért turpisságok szolgálnak bizonyítékul, ugyanis ha visszanézzük a spinoff kedvcsinálóit, azokból kiderül, hogy

a trailerekben nem kevés olyan pillanatot toltak az arcunkba, amelyeket immár keresve sem találunk a kész filmben.

Na mármost, a kihagyott jelenetek hátterében vagy a tudatos félrevezetés, vagy az a világhálón is elterjedt mendemonda állhat, miszerint a stúdió még tavasszal súlyos újraforgatásokat rendelt el, mondván a produkció nem elég humoros és laza, meg úgy általában véve gáz. Akárhogy is, utóbb egy csomó minden másképp alakult/látható a filmben, melynek eltéréseit a Looper nevű Youtube-csatorna videója szedte össze.

A videó az alábbi kihagyott/módosított jelenetekre hívja fel a figyelmet:

  • Jyn Erso (Felicity Jones) megbilincselve a lázadók bázisára érkezik, majd Mon Mothmáékkal ismerkedik, illetve eligazítást kap.
  • Saw Gerrera (Forest Whitaker) baljóslatú kérdései/dumái, valamint az az apró kis különbség, hogy a trailerekben még kopasz volt.
  • Rohamosztagosok elfogott X-szárnyú pilótákat vezetnek el a Jedhán.
  • Jyn nagy eltökélten egy TIE-vadásszal készül szembeszállni a film vége felé.
  • A mostanra már-már ikonikussá vált pillanat: Jyn birodalminak öltözve áll, majd a kamera felé fordul egy folyosóban.
  • Orson Krennic igazgató (Ben Mendelsohn) halott rohamosztagosok között ballag a vízpart felé.
  • Cassian Andor (Diego Luna) és a kezében a Halálcsillag-terveket szorongató Jyn a Scarif partján rohangál komoly tűzharc közepette.
  • Több Darth Vader-jelenet került a filmbe, mint amire előzetesen számítani lehetett.

Összességében tehát az egy dolog, hogy a filmet rendező Gareth Edwards a minap elárulta, eredetileg más befejezést terveztek a Zsivány Egyeshez (előzetes itt), csakhogy nagyon úgy fest, a valóságban a bevallottnál is sokkal több módosítást kellett eszközölni az új kasszasikeren ahhoz, hogy az végül olyan legyen, amilyen most a mozikban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.