Kultúra

Történelmet írt a Walt Disney

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

nomen est omen. 2016. 12. 20. 14:25

A stúdió átlépte azt a bevételi álomhatárt, amelyet korábban soha egyetlen filmgyárnak sem sikerült.
Korábban a témában:

Kész, vége: megcsinálta a Walt Disney, amelynek éves összbevétele a mai napon

elérte a történelmi rekordot jelentő 7 milliárd dollárt.

Ebből mostanáig 4,3 milliárdot gyűjtött “nemzetközi vizeken”, míg az említett álomhatár átlépéséhez még hozzájövő 2,7 milliárdot csak az Egyesült Államokban, amely (ki nem találod… és dobpergés:) szintén rekordnak számít – számol be róla a Deadline.

Részletek »

A Universal Pictures tavalyi, 6,89 milliárd zöldhasúval felállított rekordját a múltnak átadó Disney idei éve a legjobb példa az örök bölcsességre, miszerint “sok kicsi sokra megy”. Ezt úgy kell érteni, hogy hiába volt ott tavaly a stúdiónak a tengerentúlon minden idők legprofitálóbb produkciójává vált Star Wars: Az ébredő Erő, 2015-öt végül “csupán” 5,85 milliárddal zárták. Ezzel szemben idén nem kevesebb, mint 9 olyan filmjük is akadt, amely kasszasikerré vált és hozzásegítette Miki egéréket a bűvös 7 milliárdhoz.

A Disney fejőstehenei idén az Amerika Kapitány: Polgárháború (1,153 milliárd) a Szenilla nyomában (1,027 milliárd), a Zootropolis – Állati nagy balhé (1,023 milliárd), az A dzsungel könyve (966,6 millió), a Doctor Strange (653,1 millió), az Alice Tükörországban (299,5 millió), a Dwayne Johnson neve fémjelezte Vaiana (282,1 millió) és az I-re a pontot feltevő Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (290,1 millió) című alkotások voltak.

Persze már nincs sok hátra 2016-ból, de arra mérget vehetünk, hogy a stúdió bevétele december végéig még szélsebesen fog növekedni, hiszen a múlthéten a mozikba került Zsivány Egyes (előzetes itt) az első hétvégéjén világszerte bankot robbantott és a jegybevételek tekintetében még a legmerészebb várakozásokat is túlszárnyalta.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Local demonstrators march with a flag with the image of Russian President Vladimir Putin and Hungarian Prime Minister Viktor Orban close to the headquarter of the governor FIDESZ party at Heroes Square as students, teachers of the Central European University and their sympathizers protest in downtown Budapest on April 9, 2017. 
Hungarian lawmakers approved legislation that could force the closure of a prestigious Budapest university founded by US billionaire investor George Soros, sparking fresh protests. The English-language Central European University (CEU), set up in 1991 after the fall of communism, has long been seen as a hostile bastion of liberalism by Prime Minister Viktor Orban's government.  / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.