Kultúra

Nem kell pszichológus, ha felnőtt fejjel balettozhatsz is

Nem kell pszichológus, ha felnőtt fejjel balettozhatsz is

Mindig is botlábú voltam. Mikor egyik barátnőm mesélte, hogy balettozni jár, én is kedvet kaptam ugyan, de mivel nem vagyok sem karcsú, sem izmos, meg sem fordult a fejemben, hogy követhetném a példáját. Ám amikor pár héttel ezelőtt megpillantottam egy plakátot, miszerint nulláról kezdő felnőtt balett tanfolyam indul Budapesten, felcsillant a szemem. Lehet, hogy mégis van remény?

A felnőtteket váró Miami Balett tánciskolát Miskovitz János alapította 2007-ben. Már akkor is sok volt az érdeklődő, a nagy áttörést azonban az jelentette, amikor bemutatták a Fekete hattyú című filmet, amelynek hatására lányok tömegei akartak balettozni tanulni.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

Jelenleg hat fiatal tánctanár tart órákat az iskolában. Lukács Annamária három éve csatlakozott hozzájuk.

A tánctanításban jobban megtaláltam önmagam, mint magában a táncolásban. Jóval több pozitív élmény ér itt, mint a színpadon: sokkal nagyobb öröm ugyanis számomra az, ha a növendékeimnek sikerül valami, mint ha nekem sikerülne.

Az iskolában nem balettot tanítanak, hanem felnőtt balettot, ebből adódóan senkiből sem szándékoznak profi táncost faragni. A jelentkezők először a nyolcalkalmas “nullás” képzésen vehetnek részt, itt megtanulhatják a tánc alaplépéseit, a helyes kar- és lábpozíciókat, valamint a balett kifejezéseit. Aki elvégezte a kurzust, az jelentkezhet a kezdő órára, ahonnan később továbbléphet.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

Annamari haladó csoportjába huszonöten járnak – az egy szem fiú ottjártunkkor épp beteget jelentett. A legifjabb tizenhét éves, a legidősebb, Bea elmúlt negyvenöt, őt a fiatalabbak viccesen csak anyának szólítják.

A lányok közt van könyvelő, jogi asszisztens, gyógytornász, eladó és meteorológus is.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

Persze van, aki nem először bújik balettcipőbe. Noémi általános iskolás korában nyolc éven át balettozott, a gimnázium miatt azonban sok évre felfüggesztette a táncot, ide három éve jár.

Nehéz tánc, de remek állóképességet ad. Ráadásul sokkal izgalmasabb, mint magányosan futni a Margitszigeten.

A százhúsz perces órákat a rúdgyakorlatokkal kezdik, majd a középgyakorlatokkal folytatják, végül a koreográfiákra térnek rá, amelyeket a közelgő záróvizsgára tanulnak. Kétszer egy évben ugyanis színpadra állnak, hogy megmutassák, mit tudnak, legközelebb január 21-én a budatétényi művelődési központban.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

Zsuzsi jelenleg heti tizenkét órát balettozik.

Első látásra beleszerettem a táncba. Könyvelőként dolgozom, ez a munka precizitást, szabálykövetést igényel, itt viszont kiélhetem a művészi hajlamaimat.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

És mi a helyzet azokkal, akik életében a laptop billentyűzetének nyomkodása jelenti az egyedüli mozgást? Annamari megnyugtat: a táncórákra tényleg bárki jelentkezhet. Nem vagy izmos? Majd itt növesztesz! A vékonyság sem elvárás.

Jobban is kötődöm a teltebb növendékeimhez, mert nekik sokkal nagyobb kihívás a tánc, mint vékonyabb társaiknak.

A tánciskolában azt sem határozzák meg, ki milyen öltözéket viseljen, bár vannak ajánlott ruhadarabok.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

A lányok közül sokak élete teljesen megváltozott a táncnak köszönhetően. A rangidős Bea úgy érzi magát, mintha újra főiskolás volna. Enikőnek rendszert vitt az életébe a balett, míg más rengeteg súlyfeleslegtől szabadult meg, de a tánc a lelki egészség elérésében is szerepet játszik.

Balettozás közben elfelejtenek stresszelni. Mivel ügyelniük kell a mozdulataik összehangoltságára, esélyük sincs a problémáikra gondolni.

Az órákat mégsem úgy kell elképzelni, hogy mindenki némán végzi a feladatokat, rengeteget nevetnek, hol egymáson, hol Annamari instrukcióin.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

„A lányokkal egész héten a táncórát várjuk, ez tartja bennünk a lelket. És sokkal jobban indul a nap, ha tudjuk, este balettozással ér véget.”

Fekete Fanni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik