Kultúra

Halász Judit és Thuróczy Szabolcs a legjobb

Kiosztották az idei Arany Medál-díjakat.

Halász Judit hálás a közönségének, ezt mondta, amikor átvette az Arany Medál-díjat.

A közönségdíjat többek között Thuróczy Szabolcs, Márton András, Németh Gábor, Till Attila, Osváth Judit vette át.

Kedden délután átadták az Arany Medál-díjakat a Bethlen Téri Színházban. A sajtóeseményen, amelynek háziasszonya Juhász Anna kulturális menedzser volt, az idei évi hat díjazott személyesen vette át a kitüntetést. A közönség immáron évek óta az interneten szavazza meg az elismeréseket, erre egy hónap áll rendelkezésükre. Jelölni olyan művészeket lehetett, akik az adott évben kézzel fogható művészi produktumot (könyv, előadói, színházi, filmes munka) hoztak létre.

A hetedik kerületi teátrumban tartott díjkiosztón Osváth Judit, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatója kapta a legígéretesebb fiatal tehetség kitüntetését. A huszonnégy éves színésznőnek ez az első elismerése. A díjat Hartai Petra, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze, a kategória tavalyi díjazottja adta át neki.

A legjobb írónak járó kitüntetést Németh Gábor vehette át. A József Attila-díjas szerzőt pályatársa, Háy János méltatta. Németh legutóbbi munkája, az Egy mormota nyara az idei könyvfesztiválra jelent meg. Az év filmrendezőjének járó Arany Medált Till Attila a Tiszta szívvel című filmjéért Vadas Zsuzsa újságírótól vette át.

300x250

Részletek »

Mészáros Márton, a Népszava kultúra rovatának újságírója a 24.hu-nak a helyszínen arról beszélt, a legtöbb szavazat hagyományosan az év színésze, színésznője kategóriákban érkezik. Idén az év férfi alakításáért járó díjat Thuróczy Szabolcs vehette át, méghozzá Anger Zsolttól, akivel együtt játszik az Aranyélet című népszerű sorozatban. Halász Judit Kossuth-díjas színművésznő pedig az év színésznőjének járó elismeréssel gazdagodott. Köszönőbeszédében azt mondta, a közönség szeretete számára mindennél többet ér, éppen ezért örömmel fogad minden elismerést, amit a nézőktől, hallgatóktól kap.

A gálán utoljára Márton András Jászai-díjas színművészt szólították színpadra. A hetvenhárom éves alkotó, akinek memoárja a közelmúltban jelent meg, mosolyogva vette át a kitüntetést. Ő a díj mellé Molnár Piroskának, a Nemzet Színészének rövid köszönő sorait kapta.

A díjazott művészek a sajtóesemény végén koccintással köszöntötték egymást. A műsor részeként Várhegyi Lucas Palmira énekesnő, a TV2 Rising Star című tehetségkutatójának győztese lépett fel.

Nyitókép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik