Kultúra

Továbbra is az új Disney-mese az amerikai mozik kedvence

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

kultúrás hírvadász. 2016. 12. 05. 08:23

Immár második hete uralja a bevételi toplistát a Vaiana, amelynek nem is nagyon akadt kihívója a hétvégén.
Korábban a témában:

A hálaadásnap utáni hétvége nem hozott nagy tolongást a tengerentúli mozikban, ennélfogva a hangját kölcsönző Dwayne Johnson közreműködésével készült Vaiana 28,3 millió dollárt termelve könnyedén őrizte meg vezető pozícióját a Legendás állatok és megfigyelésük előtt, amely 18,5 milliót szedett össze. A hétvége meglepetését az új erőre kapó Érkezés produkálta, ugyanis 7,3 millióval két helyet is javított és feljött harmadiknak.

Míg az Érkezés javított, addig a korábbi listavezető Doctor Strange rontott: a Marvel varázslós szuperhősmozija gyakorlatilag helyet cserélt az ufós sci-fivel, és 6,5 millióval a bronzérmet feladva sorolt hátra ötödiknek. A középmezőnyben nem történt túl sok változás, leszámítva a Mel Gibson rendezte A fegyvertelen katona pozíciónyerését, merthogy a háborús dráma 3,4 millióval kilencedikből feljött hetediknek. A helyére a múlthét egyetlen jelentősebb bemutatója: A démon arca című horror érkezett meg, noha elmaradt a tőle várt 4-5 millió dolláros bevételtől és csupán 2,6 millióval debütált.

Egyelőre nem úgy néz ki, hogy a héten megdőlne majd a Vaiana sziklaszilárdnak tűnő uralma, ugyanis a tengerentúlon egyéb kisebb alkotások mellett csupán a Jennifer Aniston és Jason Bateman nevével fémjelzett Hivatali karácsony című ökörség (előzetes itt), illetve a Jessica Chastain főszereplésével készül Miss Sloane című thriller fog a mozikba kerülni.

A hétvégi USA TOP 10 (december 02. – december 04.):

1. Vaiana – Hétvégi bevétel: $28,3m. Összbevétel: $119,8m. Gyártási költség: $150m.
2. Legendás állatok és megfigyelésük – Hétvégi bevétel: $18,5m. Összbevétel: $183,5m. Gyártási költség: $180m.
3. Érkezés – Hétvégi bevétel: $7,3m. Összbevétel: $73,1m. Gyártási költség: $47m.
4. Szövetségesek – Hétvégi bevétel: $7,0m. Összbevétel: $28,9m. Gyártási költség: $85m.
5. Doctor Strange – Hétvégi bevétel: $6,5m. Összbevétel: $215,3m. Gyártási költség: $165m.
6. Trollok – Hétvégi bevétel: $4,6m. Összbevétel: $141,4m. Gyártási költség: $125m.
7. A fegyvertelen katona – Hétvégi bevétel: $3,4m. Összbevétel: $57,2m. Gyártási költség: $40m.
8. Tapló Télapó 2 – Hétvégi bevétel: $3,3m. Összbevétel: $14,2m. Gyártási költség: $26m.
9. A démon arca – Hétvégi bevétel: $2,6m. Összbevétel: $2,6m. Gyártási költség: $5m.
10. Almost Christmas
– Hétvégi bevétel: $2,5m. Összbevétel: $38,1m. Gyártási költség: $17m.

Forrás: Box Office Mojo

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.