Kultúra

Az megvan, hogy a Szívek szállodájának a Trónok harcához is köze van?

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

hypevadász. 2016. 11. 28. 19:01

A Gilmore Girls: A Year in the Life jött, látott, és győzött is, már ha győzelemnek nevezhetjük, hogy nemhogy megnyugtatta volna a rajongókat, épp ellenkezőleg, jól felzaklatott mindenkit. A visszatérés feletti örömködésben azonban ne felejtsük el, hogy a revival tele van halomnyi apró finomsággal, amit egészen biztosan nem vettél észre. Összeszedtük.
Korábban a témában:

A megjegyezhetetlen ember

A Netflixnek még annál is kifinomultabb a humora, mint hittük. A Gilmore Girls: A Year in the Life ugyanis gyakorlatilag egy teljes poénsorral ágyazza magát a Netflix-családba. Következő történik: a Szívek szállodája visszatérésben – ami ugyebár úgy lett, hogy a Netflix fogott egy rég véget ért, nagy sikerű sorozatot, és folytatást készített hozzá – elrejtettek egy poént, ami valahonnan ismerős lehet. Mégpedig Az ítélet: család című sorozatból, ami 2003-tól futott, majd 2006-ban véget ért, rajongói pedig sokáig vártak hozzá valamiféle folytatást – amit aztán a Netflix hozott el nekik 2013-ban, némiképp hasonlatosan ahhoz, ahogy a Szívek szállodájával tette ugyebár. Tehát a rokonság adott.

Az ítélet: családban annak idején szerepelt egy karakter, bizonyos Ann, akivel hiába találkozott bárki számos alkalommal, egyszerűen folyamatosan elfelejtette a találkozást mindenki. Ugyanezt a geget hozták be Netflixék a Gilmore Girls revivalba Paul figurájával, aki Rory úgynevezett barátja, akivel hivatalosan két éve (!!!) együtt vannak, de pusztán azért, mert Rory rendszeresen elfelejti jelezni Paulnak, hogy szakítani akar vele. Az örökké elfelejtett Paul poénja remekül működik, és végigvonul a visszatérő mind a négy részén, a finálé utolsó perceiben fut ki végül a szál – de erre már ugyebár senki nem emlékszik, mivel elnyomta az eseményt Rory sokkoló zárómondata.

Kézzelfogható popkultúra

A visszatérő komoly szintet lépett a popkulturális beágyazottság terén: a hírességek már nem csak említés szintjén, de testi valójukban is megjelennek. Itt van például Paul Anka, aki eddig ugyebár csak említés szintjén volt jelen, hisz róla kapta nevét Lorelai kutyusa. Az A Year in the Life-ban a muzsikus végre ténylegesen tiszteletét teszi: Lorelai egyik bizarr álmában jelenik meg a Gilmore-rezidencia konyhájában.

Aztán ott vannak az olyan húzások, mint sztárséfek szerepeltetése a sorozatban. Itt Magyarországon talán kevésbé közismertek, de az USA-ban nagyjából minden tévével rendelkező tudja, ki az a Roy Choi vagy Rachael Ray: mindketten híres szakácsok. Rachael Ray szakácskönyvei mellett tévés főzőműsorával vált híressé, Ray Choi pedig azzal került be a köztudatba, hogy az elsők között volt, akik a foodtruck-mozgalmat elindították, ezzel még filmet is inspirált: A séf című, 2014-es Jon Favreau-mozit. Ők mindketten feltűnnek a visszatérőben: Lorelai Sookie távollétében ki-kiadja a Szitakötő Szálló konyháját mindenféle szakácsoknak, így Choinak és Raynek is, ám egyikük sem maradhat sokáig – Sookie helyét senki nem veheti át.

Hasonlóan kézzelfogható a Vadon című bestseller regény és a belőle készült film beemelése a sorozatba, nem ám csak úgy említés szintjén, ahogy többnyire a Gilmore-éknál feltűnő könyvek-filmek esetében: a Vadon a sorozatnak szinte szereplője lesz. A gondolat két epizódon, két évszakon át halad: a Nyárban bukkan fel először a könyv, Lorelai ezt olvassa a medenceparton, majd ugyebár a könyv hatására indul el a Pacific Crest Trail túraútvonalán, amiből, ha nem is az, amit tervezett, de azért mégis csak kisül néhány meghatározó dolog. A könyv egyébként briliáns, ajánlom mindenki figyelmébe, és a film is egész jó, ez pedig itt a filmzene legklasszabb dala.

Ez egy nagy-nagy, szerető család

A show szülőanyja, Amy Sherman-Palladino törődik a többi gyermekével is: a Szívek szállodája revivalban több olyan szereplő is feltűnik, akiket a Bunheads című sorozatban ismert meg a nagyközönség. A széria szintén Sherman-Palladino iromány, és mutat egyéb hasonlóságokat, például ez is egy álmos kisvárosban játszódik: a történet főszereplője, Michelle egy hirtelen ötletből fakadó házasság révén költözik a partvidéki városkába, ahol anyósa tánciskolájában kezd dolgozni. Ezt a bizonyos Michelle-t Sutton Foster alakítja, aki a Gilmore Girls: A Year in the Life Nyár című epizódjában a horribilisen pocsék Stars Hollow musical női főszereplőjét alakítja.

Szintén a Bunheads csapatából került a visszatérőbe Julia Goldani Telles, ő pedig azt a nem kicsit irritáló kiscsajt alakítja, aki már-már zaklatásszámba menő üzenetekkel, szelfikkel és videókkal bombázza Roryt, hogy az csatlakozzon az általa működtetett SandeeSays nevű weboldal írócsapatához. Ugyanebből a sorozatból igazolt a Stars Hollow-beli elveszett harmincasokból szerveződő bizarr csoportosulás vezetőjét alakító Bailey De Young is, és Lorelai egyik túrázó társát alakító Stacey Oristano is.

Nemcsak Sherman-Palladino egyéb kötelékei keveredtek ide: Lauren Graham másik tévés leánya is feltűnik. Graham ugyanis a Szívek szállodája után egyebek mellett a Vásott szülők című sorozatban szerepelt, szintén anyaszerepben, itt Mae Whitman alakítja legidősebb lányát, Ambert. Mae egy rövid jelenet erejéig feltűnik a revivalban is: ő az egyik lány, aki New York aktuális streetfood-újdonságáért, a crodough cake-ért sorban áll, amikor Rory végső kétségbeesésében a notórius sorbanállókról készít riportot – melynek vége lesz a wookie-kaland, amiről nem akarok többet beszélni. Ugyancsak a Vásott szülőkből keveredett ide Jason Ritter, aki ott Lauren Graham egyik pasiját alakította, itt pedig az egyik erdészt. Ha már erdész: Lauren Graham való életbeli párja, Peter Krause is feltűnik egy másik erdész szerepében.

A főcímdalnak arca lett

Csak éppen nettó senki nem vette észre. Pedig nem vártak vele sokáig: a visszatérő első, Tél című részében pár másodpercre feltűnik a hang, amelyhez hét évadon keresztül bekapcsolt minden Szívek szállodája rajongó pavlovi reflexe. Louise Goffinról van szó, aki édesanyjával, Carole Kinggel annak idején felénekelte a Where You Lead című nótát, ami aztán a sorozat főcímdala lett. Louise a visszatérőben végre arccal is megjelent: ő volt az az utcazenész lány, aki pár pillanatig énekelt Stars Hollow egyik utcasarkán, míg a hivatalos városi trubadúr el nem üldözte, holott, mint kiderült, a lány a testvére. És Carole King is megjelenik: a Nyár című részben a Stars Hollow musical tanácsadó bizottságában ő a zeneboltos, aki felajánlja saját szerzeményeit a darabhoz.

Az örök zongorista

Fogadjunk, hogy nem tűnt fel: a Stars Hollow musical zongoristája (a képen bal szélen) nem először zongorista egy musicalben: a zseniális és fájdalmasan alulértékelt Glee – Sztárok leszünk! című szériában is ő volt a kórus zongoristája, aki valahogy mindig kéznél volt, ha a szereplők random dalra akartak épp fakadni. Ugyanitt jelezném, hogy NAGYON néznék egy Glee-revivalt a Netflixen, pláne, ha mondjuk Amy Sherman-Palladino írná a forgatókönyvet.

Gazdaságos casting

A visszatérés azért is visszatérés, mert kevés kivétellel az egész eredeti szereposztás visszatért, sőt, volt, aki duplán tárt vissza. Aligha vetted észre, ám valaki kiszúrta, azóta pedig ezen pörög a nemzetközi szórakoztató sajtó: a visszatérésben egy színésznő két karaktert is alakított! Ő nem más, mint Rose Abdoo, aki egyszerre hozott le egy régi, jól ismert karaktert, és egy teljesen újat: annak idején, és most is ő hozza Gipsy, a halál laza autószerelő csaj alakját, meg Bertát is, Emily Gilmore legújabb házvezető-szakácsnőjét, aki furcsa mód megtörte a Gilmore-átkot, miszerint egyetlen házi alkalmazott sem maradhatott a háznál pár hétnél hosszabb ideig. Berta maradt, sőt, a férje, a gyerekei, később a teljes pereputtya Emily házába költözik, annak ellenére, hogy senki nem tudja, Berta és családtagjai vajon milyen nyelven beszélnek. Csini parókában ő bizony szinten a jó öreg Gipsy.

Lane-nek van apja!

Fogadjunk, hogy fel sem tűnt, hogy hét évad alatt egyetlenegyszer sem láttuk Lane Kim apukáját. Csak a diktátori modorú Mrs. Kimmel találkoztunk, vele viszont pont annyival többször, mint ahányszor szerettünk volna. Mégis eszünkbe sem jutott, hogy a bigott vallásos asszony nyilvánvalóan nem egyedül neveli kislányát, hogy is tehetné, az nem lenne istennek tetsző ugyebár. A visszatérőben végre őt is megpillanthatjuk, ha egyetlen másodpercre is. Amúgy semmit nem tudunk róla elmondani, teljesen átlagos koreai úr. De legalább létezik. Aligha lepett volna meg bárkit, ha kiderül, hogy Lane anyja, amúgy feketeözvegy-módra megette vacsorára egy különösen jól sikerült bútoreladás ünnepléseként.

Trónok harca Stars Hollow-ban

Ha nagyon leegyszerűsítjük, a Szívek szállodája eredetileg sem állt másból, mint kávéból, gyorskajákból, és a két főszereplő végeérhetetlen szócsépléséből. Ez utóbbi pedig minimum fele részben különböző kulturális utalásokból áll, úgymint filmes és tévés poénok, könnyűzenei referenciák, irodalmi hősök és szerzőik viselt dolgai, ésatöbbi. Így aztán a pénteken érkezett visszatérő sem maradhatott híján mindezeknek, például a dicstelen Batman Superman ellent is megidézték:

Lorelai: Vita tárgya, hogy felszámolják-e a telefonfülkét.
Rory: De akkor hol öltözne át Superman, amikor eljön, hogy megmentse a várost Ben Afflecktől?
Lorelai: Ugyanezt a briliáns érvet hoztam fel én is.

Mindezek után nem meglepő, hogy az HBO véres-szoftpornós zászlóshajója sem maradhatott ki, ami azt is bizonyítja, hogy a Netflixnél nem ment senki agyára a versenyhelyzet, és pontosan tudják, hogy bár az HBO konkurens, a Trónok harca nem maradhat ki bármiből, ami a kor popkultúráját bármennyire is érinti. Az utalás mindazonáltal jóval rejtettebb, mint a fenti, de a szemfülesek észrevehették mégis.

Történik ugyanis a show második, Tavasz című epizódjában, hogy Taylor Doose a város közvéleménye elé viszi azt az igen drámai ügyet – amit egyébként Michel is Lorelai szemére hány –, miszerint a szomszédos Woodburyben filmet forgatnak, ám az abban szereplő A-listás hírességek helyett Stars Hollow-t és benne a Szitakötő szállót csak a film B-kategóriás szereplői keresik fel. És hogy honnan tudja Taylor mindezt? Hát onnan, hogy a kis madárkái elcsiripelték neki. És kinek vannak hasonló madárkái ugyebár? Bezony, a Trónok harca mindent látó eunuchjának, Varysnak.

Később akad még egy Trónok harca utalás: Rory khaleesinek nevezteti magát a kisfiúval, aki a medenceparton a napernyőjét tartja. És épp úgy, ahogy a Trónok harcában Daenerys, úgy Rory történetének folytatásáért is majd’ megveszünk – míg azonban a Trónok harca folytatásában legalább lehet bízni, addig arról, hogy Gilmore Girls: A Year in the Life folytatódik-e, egyelőre egy szót sem lehet tudni, amint beesik valami információ, ránk számíthattok. Egyvalamit viszonylag biztosra vehetünk: Rorynak sajnos nemhogy három, egy sárkánya sem lesz. Valami mása lesz, ugye.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.