Rear view of security guard with flashlight in building corridor
Kultúra

Olyat látott a biztonsági őr a lakásban, amitől lehányta a szőnyeget

24.hu
24.hu

2016. 11. 27. 09:00

Aztán elsírta magát. Remek kis skandináv krimi a mai Matiné.
Korábban a témában:

Värmdö

 

Tony Catalhöyük éppenséggel nem rajongott a munkájáért, de azért nem is volt vele különösebb problémája. Valójában mindig is arról álmodozott, hogy rendőr lehessen. Kétszer is megpróbált felvételizni a rendőrtiszti főiskolára, de sikertelenül. Kár. A látása és a hallása ugyanis kitűnő volt, és a terheléses feladatokat is könnyedén megoldotta. Egy nyolcvankilós babát röhögve végigvonszolt a felvételiztető terem linóleumpadlóján. Semmi olyan betegsége nem volt, ami miatt elutasíthatták volna, mindig elég jó eredménnyel végezte tanulmányait, és soha semmilyen bűncselekményért nem ítélték el. Nem próbált ki semmiféle drogot, habár osztálytársai jó részének az általános iskola vége felé és a gimnáziumban az volt a véleménye, hogy egy jointot elszívni jobb, mint csajokat felszedni.

A pszichológiai teszteken viszont elbukott. Az eredmények szerint esélyes volt, hogy csak hátráltatná a saját és társai fejlődését, és nem lenne képes az együttműködésre.

Azt állították, ő inkább amolyan magányos farkas típus. Amikor felhívta a vizsgáztató szervet, olyasvalaki vette fel a telefont, aki folyton ugyanazt a szöveget mantrázgatta, amely a határozatban is szerepelt. Tony egyre csak erősködött. Azt mondta: – Ha nem indokolják meg elfogadhatóan az elutasítást, nagyon pipa leszek! – Míg végül a nő, aki tájékoztatta, hozzátette: – Az eddig elmondottakhoz még annyit fűznék hozzá, hogy önnek a jelek szerint komoly együttműködési problémái vannak.

Ezt a rizsát! Tony a fél életét csapatsportokkal töltötte, mielőtt még pankrátor lett volna. Hát már hogyne lett volna jó csapatjátékos?! De azok a rohadt pszichológus picsák, akik elbeszélgettek vele, és kiértékelték a teszteket, valamiért meg akarták akadályozni abban, hogy bejusson a főiskolára. Nem akarták, hogy segítő munkát végezzen.

És az okokat illetően csak találgatni tudott.

Ink blot for psychiatric evaluations.
Fotó: Thinkstock.com

Az égbolt kezdett kiderülni, de körben az erdő fölött még mindig sötét volt. Rendesen túllépte a sebességkorlátozást, de a főnökei mindig is gyorshajtásra buzdították, különösen éjszaka, habár ezt hivatalosan persze sosem ismerték volna el. – Nem lustálkodhatunk, ha terepre kell kivonulni! Vagy a segélyhívó központban kell lennünk, vagy az ügyfeleknél, ahol hasznos munkát végezhetünk – állították. – Az ügyfelek pedig elvárják, hogy gyorsan kiérjünk hozzájuk, még ha csak biztonsági őrök vagyunk is.

Tony utálta ezt a megnevezést: „biztonsági őr”. Ő azért volt ott, hogy megfékezze a bűnözést, akárcsak a rendőrök, akik közé valaha tartozni akart.

A vészjelzés úgy tizenöt perccel korábban érkezett egy erdei házból, Värmdö szigetének északi feléből, nem messze Ängsviktől, ahol áramszünet keletkezett, de pár perccel később visszatért az áram. Az úton alig volt forgalom, és egyik kollégája, Robin szerint azon a szakaszon nem működött traffipax. Tony már számtalanszor megtette ezt az utat, és a GPS remekül irányította őt.

Az egyik háznál lassítás nélkül lekanyarodott jobbra, egy keskenyebb útra. Igaz, itt még sosem járt azelőtt, viszont elég kicsi volt a kockázata, hogy szembetalálkozzon egy másik járművel. A térkép szerint ezen az útszakaszon alig volt lakott terület.

Már csak négyszáz méternyire járt a háztól. Az út mentén sötét falat képezett az erdő. Elöl, egy útszéli nagyobb csalitos mögött észrevett valamit. Egy autó parkolt a jobb oldalon. Talán meg kellene állnia, hogy megnézze, nem történt-e vele valami? De inkább mégsem, hiszen az időjárástól és a ház fekvésétől függetlenül huszonöt percen belül ki kellett érnie a riasztás helyére – így szólt az ügyfeleknek vállalt garancia szövege.

Ahogy behajtott az udvarra, csak úgy ropogtak a kavicsok az autó kerekei alatt. A fehérrel szegélyezett vörös ház a focisulira emlékeztette, ahová gyerekkorában járt. Öt éven keresztül a nyári szünet első két hetében a bátyjával együtt kimentek a szigetvilág északi részén fekvő Väddőre, ahol fociztak és vörös faházakban aludtak. Fisksätrában laktak, és a szüleik nem is nagyon akartak onnan kimozdulni. Valójában ez volt az egyik oka annak, hogy Tony szívesen dolgozott Värmdőn, ahol a riasztóval ellátott házakat kellett ellenőriznie. A riasztások mintegy kilencven százaléka ugyanis hamis volt, és neki közben mindig ugyanaz a kellemes érzése támadt, mint a focisuliban töltött nyaralások alkalmával.

 

Az udvaron egy kocsibeálló is volt, de autót nem látott benne. Szirénahangot nem hallott. Úgy gondolta, a tulajdonos biztosan kikapcsolta, ez általában így szokott történni. A segélyhívó központból megpróbáltak odatelefonálni, de senki nem vette fel, ami megint csak nem volt szokatlan. A riasztó gyakran egy áramszünettől is beindult, és amikor mindez éjszaka történt, az ügyfelek gyakran visszafeküdtek aludni.

De valahogy olyan csend volt és nyugalom. Túlságosan is. Mintha az egész ház lélegzet-visszafojtva őt várta volna. Rossz érzése támadt. Elővette a mobilját, és még egyszer megpróbálta felhívni az ügyfelet. Kicsengett ugyan, de nem vették fel.

A bejárati ajtó sárga volt, felette egy kis ablak. Odabent sötétség. Tony hosszan megnyomta a csengőt, és hallotta odabentről a lágy dallamot.

Puerta amarilla t??pica con ventana blanca y pared negra
Fotó: Thinkstock.com

A verandán egy pár csizma állt, egy széken pedig néhány ülőpárnát látott, amelyeket csónakba vagy kerti bútorokra szoktak kihelyezni ilyenkor, amikor már elég szép az idő.

Senki sem nyitott ajtót, ezért újból megnyomta a csengőt. Ezúttal még tovább tartotta nyomva.

Tudta, mi a szokásos eljárás ilyen helyzetben: kívülről szemrevételezni az épületet, ellenőrizni a körülményeket. Dokumentálni, majd visszajelezni a központnak.

Különös járművek, betöréshez használt eszközök szétszórva a nedves fűben, szétvert biztosítékszekrény, feltört ajtók, sáros lábnyomok a teraszon, betört ablakok.

Ilyesmiket kellett keresnie.

AA039311
Fotó: Thinkstock.com

 

Tekintete olyasvalamire tévedt, ami a hamis riasztások egyik jellegzetes oka: az alsó szinten lévő egyik ablak félig nyitva volt. Az ügyfelek olykor elfelejtették bezárni, a szél pedig kitárta. Itt viszont a riasztó áramszünet hatására indult be, nem pedig ablaknyitás miatt.

Tony odalépett az ablakhoz. A fű jó magasra megnőtt, katonai bakancsa alaposan át is nedvesedett tőle, de annyi baj legyen, ennél többet is kibír! Odabent a szobában sötét volt.

Amikor lábujjhegyre állt, hogy jobban belásson, észrevette, hogy a dupla ablaküveg mindkét szárnyába kör alakú lyukat vágtak. Ez egy klasszikus, de elég profi betörési módszer, ő még csak kétszer találkozott ilyennel korábban. Valószínűleg egy szívókorongot helyeztek az üvegre, melyet üvegvágóval körülvágtak, s aztán könnyedén leemelték a kivágott darabokat, majd, benyúlva a lyukon, kinyitották a kilincset.

Minden jel szerint nem volt hamis a riasztás. A vészjelzés minden bizonnyal azért szólalt meg, mert valaki megpróbálta elvágni a villanydrótot, hogy az érzékelőket kiiktassa a házban, ám ennek az ügyfélnek szabotázsriasztója volt. Épp az ilyen esetek elkerülésére. Tony érezte, hogy gyorsabban ver a szíve.

Pár métert hátrált a háztól, ismét a központot hívta, és beszámolt arról, amit látott: határozottan betörésről van szó.

– Még folyamatban van, vagy már befejezték? – kérdezett vissza Robin, aki aznap éjjel a kommunikációs központban teljesített szolgálatot.

– Nem tudom. Lehet, hogy még mindig van bent valaki, aki kipakolja a házat.

– Értem. És az ügyfél otthon tartózkodik?

– Fogalmam sincs. Nem veszi fel a telefont, pedig egyfolytában hívom.

Tony becsúsztatta mobilját a pisztolytáskájába, majd a bejárati ajtó felé lépkedve megkerülte a házat.

Egyre több riasztás futott be olyankor, amikor a kuncsaftok otthon voltak. Ilyenkor általában az emeleten át mászott be a tettes, mert a többség oda már nem szereltetett érzékelőket. Azok a ravasz kis paraziták! Szegény kliensek nem ezt érdemlik.

Tony úgy döntött, véget vet ennek a szarságnak, amennyiben még most is zajlik.

Ismét a bejárati ajtóra nézett. Megfogta a kilincset, és megállapította, hogy az ajtó nyitva áll.

Belépett a házba.

A fogason lógó kabátok a kis előszobában meglibbentek, amint kitárta az ajtót, és dohos fa- meg kandallószag csapta meg az orrát.

Előkereste zseblámpáját, és valami nagy kiterjedésű tárgyra világított rá vele, amely a padlón hevert. Egy zsáknak látszott.

Jobbra lépcső vezetett fel az emeletre. Előtte pedig a konyha helyezkedett el.

Elővette teleszkópos viperáját, és jól megmarkolta. A fekete edzett acél bot a leghosszabb fajtából való volt, huszonhat colos. A gyakorlatokon a bottal való önvédelmet és küzdelmet is gyakorolták. Szolgálatban sosem kellett még használnia, de párszor azért készenlétben tartotta, amikor valami gazfickó épp a villatulajdonos házimozirendszerét készült meglovasítani, vagy meginni az összes alkoholt a házban. Egy szó, mint száz, valamikor ezt is el kell kezdeni, gondolta.

Egyet lépett előre. Törött üveg recsegett a lába alatt. Lehajolt és rávilágított: apróra zúzódott üvegtörmelék borította az előszoba padlóját.

A konyha tisztának látszott.

Most belülről, az étkezőből látta a kitárt ablakot. A falon egy nagy kerek óra függött. Negyed ötöt mutatott.

A térelválasztó nyitva állt, jobbra volt a nappali.

Nem volt benne valami sok bútor.

Egy fotel, meg egy dohányzóasztal.

Valami volt a dohányzóasztal mögött.

Közelebb lépett.

Egy emberi test.

Tony rávilágított.

Ilyen szörnyűséget még életében nem látott.

Érezte, hogy hirtelen rátör a hányinger.

A fejét nézte.

A holttestnek nem volt arca, valaki szétlőtte a fejét.

Tony lehányta a szőnyeget.

A padlóra is lenézett.

Mindent vér borított.

Tony sírva ordított a telefonba.

– Nyugodj meg, így nem értem, mit mondasz – próbálta csitítani Robin.

– Egy átkozott gyilkosság, valóságos vérfürdő! Biztos vagyok benne, hogy nem lélegzik. Küldd a rendőrséget, a mentőket! Ez a legborzasztóbb dolog, amit valaha láttam.

– Van még valaki a helyszínen?

Tony körülnézett. Erről meg is feledkezett. Mi van, ha még mindig a házban jár az, aki ezt művelte?

– Senkit sem látok, átvizsgáljam a házat?

– Ezt neked kell eldöntened. Láttál valami különöset odakint?

– Tulajdonképpen nem.

– És útközben, a ház felé tartva?

Tony közben ismét kiszaladt a verandára. Majdnem el is felejtette, de Robin kérdésére eszébe jutott.

– Mit csinálsz, Tony? Mi történik?

Ott, a távolban, az út mentén.

– A kurva életbe, Robin, idefelé jövet egy kocsit láttam az árokparton!

Szaladni kezdett.

– Hívom a rendőrséget, de a te telefonod is legyen készenlétben – felelte Robin, és Tony hallotta is, hogy egy másik vonalon a 112-vel beszél.

Most, hogy kiért a szabad levegőre, már jobb volt. Próbálta elfelejteni, amit a házban látott. Ez már legyen a valódi rendőrök dolga. És ezúttal nagyon örült neki, hogy nem tartozott közéjük.

Csak egy egyszerű biztonsági őr volt.

Fotó: Thinkstock.com

A hajnali derengő fényben a sötétkék autó szinte úgy festett, mintha a bokrok mellett épp belefúródni készülne a talajba. Amikor Tony felemelte a bokor lombját, látta, hogy a kocsi elejének egy része behorpadt. Legalább tizenöt métert csúszhatott az árokban.

Tony megfigyelte a kerekek által felszántott földet. A háttérben a fenyves még mindig sötétbe burkolózott. Amikor az imént erre járt, a bokroktól nem látta, mennyire összetört a jármű.

Közelebb ment. Ismét a kezébe vette a viperát.

Mintha füstöt látott volna szivárogni a motorháztetőből, vagy csak a por kavargott a zseblámpa fényében?

Leslattyogott a sárba, de muszáj volt a gyér fűben maradnia, nehogy elveszítse az egyensúlyát.

Egy Volvo V60-as volt.

Próbálta megállapítani, ül-e benne valaki, de nehéz volt.

Odalépett a jármű mellé, és oldalról kukucskált be.

Most már látta. A vezetőülésen ült valaki, a kormányra dőlve.

– Halló!

Az illető nem mozdult.

A szélvédő benyomódott, de nem tört be, és a szertefutó ezernyi repedés jégdarabkákra emlékeztette Tonyt.

Lehajolt, és kinyitotta a vezetőülés felőli ajtót. A légzsák kinyílt.

A bent ülő fiatalabb férfinak látszott, talán a húszas éveiben járhatott, szőke haja volt.

A felfújt légzsák úgy nézett ki, mint egy fehér műanyag zsák, amelyet valaki a kormánykerékre terített.

A férfi vagy öntudatlan állapotban volt, vagy meghalt.

Tony megbökte a karját a vipera hegyével.

Semmi reakció.

Jens Lapidus: Eltörölve – skandináv krimik

Animus, 2016

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.