Kultúra

Habonyt sejtik a fiatal magyar festőnő nemzetközi sikere mögött

Az biztos, hogy a rejtélyes kormányzati tanácsadó támogatja a művészetet.

A londoni Sotheby’s aukciós ház november 30-ára hirdette meg a 20. századi művészet – más megközelítésben című árverését. A magyar mesterek (köztük Kassák Lajos) és ismert kortárs alkotók (Reigl Judit, Szűcs Attila, Maurer Dóra) mellett az árverésen felbukkan egy 26 éves festőnő, Nagy Boglárka is.

A HVG legfrissebb számában arról ír, hogy állítólagos barátnője sikerében mekkora szerepe lehet Habony Árpádnak. Meglepő sikernek nevezi ugyanis Nagy Boglárka felbukkanását a londoni árverésen. Bár Gyémánt László Kossuth-díjas festőművész tanítványának képei szokatlanul hamar és igen sikeresek lettek a hazai aukciókon is, de sosem lehet tudni egy árverésnél, hogy valódi vásárlásról van-e szó, vagy csak így akarják felépíteni az alkotót – teszik hozzá.

Ugyanakkor Nagy Boglárka menedzsere, Kosztyu Marianna szerint ők nem élnek az önvásárlós módszerekkel, a festőnő képei így is kelendőek, főleg az Egyesült Államokban szeretik, gyakran dolgozik direkt megrendelésre. (Korábban ezt közölte Soraya von Stubenberg grófnő, a Sotheby’s tanácsadója is 444.hu-val.) Egyik galériása, Erdész László szerint a fiatal tehetség képei iránt van érdeklődés. Ő évente 3-4 festményét ad el tőle.

Habony Árpád vonzódása a művészethez közismert, s mivel Arthur Finkelsteinnel közös vállalkozása (a cégről itt írtunk részletesen)londoni, így már a nemzetközi műkincs-kereskedelemre is rálátása lehet. A hetilap szerint akár befektetési szempontból is dönthetett úgy, hogy támogatja Nagy Boglárka nemzetközi megismertetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik