Ritka, hogy egy névnapot magyar szent jogán ünnepeljünk, de Erzsébet ilyen. A név héber eredetű, jelentése Isten az én esküm vagy Isten a teljesség, a tökéletesség. A kalendáriumba pedig Árpádházi Szent Erzsébet révén került, és kissé rendhagyó módon nem halálának – azaz mennybéli újjászületésének -, hanem temetésének napján: november 19.
II. András királyunk leányaként született 1207-ben, az uralkodó harmadik gyermekeként. Mint minden kortárs hercegnőre, rá is politikai házasság várt, aduként szerepeltetve a diplomácia, a politikai szövetségek kusza játékszabályai szerint. Még csak négy esztendős volt, amikor megjelent az udvarban megjelent a türingiai őrgróf leánykérő szövetsége, és el is jegyezték az akkor 13 éves Hermannal, a grófság örökösével.
A csillagok is megjósolták
Sokszor a játékot is megszakítva “szerette Istent”, és magas állása, neveltetése ellenére is egyenrangú társként kezelte a szegényeket, akikkel összehozta a sors. Az udvari bálokat, a merev, erőltetett táncos társasági eseményeket nem kedvelte, nem volt hajlandó elsajátítani az udvarban dívó tipegő járást. A száguldást szerette, a lovaglás, a vágta volt az ő terepe.
A művészeteket igen kedvelő őrgróf és mélyen vallásos felesége nagyon jó nevelésben részesítette. Óvták és védték, hiszen nem véletlenül választották őt. Születésének napján a türingiai udvarban tartózkodó jós, az erdélyi szász Clinsor a csillagokból olvasott:
Tudjátok meg, hogy ezen az éjszakán születik Magyarország királyának a lánya, akinek Erzsébet lesz a neve, szent lesz, és ennek a fejedelemnek a fiához adják majd feleségül, szentségét hírül véve az egész föld ujjongani és örvendezni fog
Házasság, szerelem
A Hermannal tervezett házasságból végül nem lett semmi, a beteges vőlegény ugyanis 1216-ben meghalt, és a következő évben leendő apósa is távozott az élők sorából. Erzsébet jövője ezzel egy csapással bizonytalanná vált, de nem sokáig: Türingia új uralkodója, Erzsébet gyermekkori játszópajtása beleszeretett a lányba, és eljegyezte. Az esküvőt 1221-ben tartották, a lány 14 éves volt ekkor.
Boldog házasságban, igaz szerelemben éltek, házasságuk inkább belső hajtóereje volt Erzsébet Istenszeretetének. Már igen korán sokat böjtölt, fényes ruhája alatt vezeklőövet hordott, rendszeresen ostorozta magát, éjjelente pedig gyakran kelt fel titokban virrasztani.
Első gyermeke foganása után menedékhelyet alapított árva gyerekeknek hálából, felkereste, vigasztalta a szegényeket, szüléseknél segédkezett és keresztanyaságot vállalt. Második gyermekük születésekor kórházat alapított, ahol ő maga is ápolta a betegeket, még a leprásoktól sem fordult el.
Mindenét a szegényeknek adta
Lajosnak 1225-ben hadba kellett vonulnia, a tartomány kormányzását könnyű szívvel hagyta feleségére. Pedig nehéz idők jöttek, éhínség, járványok pusztították Türingiát. Erzsébet pedig megnyittatta a Wartburg magtárát, naponta 900 szegényt élelmezett. Megszervezte az élelmiszerellátást, ékszereit eladta, a nőket megtanította fonni, udvarhölgyeivel maga is szorgalmasan font, a munkaképes szegényeknek szerszámot adott.
Mindenben eleget tett mind ételre, mind italra vonatkozó kérésnek, eladogatva ékszereit is, hogy táplálhassa őket… A közös alamizsnában részesülő szegények összességéből is kiválogatta a szegényebbeket és gyengébbeket, akiket a vár előtt helyezett el, ő maga saját kezével osztotta ki nekik asztala maradékait, sok mindent megvonva magától és szolgálóitól azért, hogy a szegényeknek kioszthassa
– emlékezett egy udvarhölgye.
Krisztus feküdt az ágyban
Családja persze nem nézte jó szemmel ezt a szemükben esztelen tékozlást, de Isten nem hagyta magára. Amikor egyszer kenyeret lopott ki a várból a kapu előtt kéregető szegényeknek, lebukott. Anyósa rivallt rá, mit visz a ruhája alatt? Erzsébet félve a következményektől azt mondta, rózsát. Az asszony viszont nem hitt neki, lerántotta róla a köpenyt, amiből valóban rózsák, a szeretet, a hit virágai potyogtak a földre.
Amikor férje megjött, Erzsébet pártjára állt, és utólag jóváhagyta felesége minden intézkedését. Egyszer azonban neki is kétségei támadtak.
Egy nap szerencsétlen leprás érkezett a várhoz, akit persze, hogy nem zavart el, hanem megfürdetett, és mivel a sok beteg miatt máshol már nem volt hely, saját ágyukba fektetett. Az egész várnép óriási felháborodással fogadta Erzsébet újabb megdöbbentő tettét, alig várták, hogy az úr hazaérjen. Akkor aztán egymást taposva árulták be neki a botrányt.
Kikosarazta a császárt
Lajos 1227-ben keresztes hadjáratra indult, de útközben megbetegedett és meghalt. Erzsébet két napig nem látott, nem hallott, szinte nem is élt a fájdalomtól. A “család számára” viszont elérkezett a leszámolás ideje, pontosabban rokonai mindent el akartak követni, hogy ezek után ne osztogassa el a vagyonát. Megfosztották vagyona kezelési jogától és a férje után járó birtokok haszonélvezetétől, életét gyakorlatilag lehetetlenné tették.
Titokban elhagyta a várat, másnap hű szolgálói vitték utána gyermekeit. Őket jószívű emberek vették szárnyaik alá – Erzsébet hálából megmaradt ékszereit adta nekik -, a magyar király leánya, a dúsgazdag német tartomány hercegnéja fonásból tengette életét. Az anyagi világ megszűnt számára, teljesen az aszkézis felé fordult.
Hiába hívta haza édesapja, hiába kérte a király, a pápa, a bambergi püspök, hogy házasodjon meg újra – alig volt több 20 esztendősnél – Erzsébet hajthatatlan maradt. Pedig kérői között II. Frigyes német-római császár, a korabeli Európa leghatalmasabb ura is ott sorakozott.
Neki adta koronáját
Teste azonban nem bírta sokáig a hosszú évekig tartó önsanyargatást, 24 éves korában, 1231. november 17-én meghalt. Koporsóját II. Frigyes császár mezítláb, vezeklőruhában vitte a vállán az érsekkel együtt, majd levette fejéről a koronáját, Erzsébet fölé helyezte, és így szólt:
Ha nem tudtalak császárnévá koronázni a földön, fogadd tiszteletem jeléül ezt a koronát, aki Isten országában már királynő vagy.
Életszentsége ekkor már messze földön híres volt, azonnal meg is kezdődött szentté avatása, 1236. május 1-jén emelték a marburgi Szent Ferenc templom oltárára.
