Kultúra

Folytatást kap az év legparább horrorja

A világszerte ünnepelt Vaksötét második részét a film rendezője jelentette be.

Itthon augusztusban került a mozikba a Vaksötét (Don’t Breathe) című horror, amelytől mi ugyan nem ájultunk el, de már előtte és azóta is sokan az év horrorjának kiáltották ki. Ennél fogva nem is olyan nagy meglepetés az, hogy készül a folytatás, amelyet a Coming Soonnak interjút adva az alapfilmet író-rendező Fede Alvarez harangozott be.

Csak most kezdtünk el dolgozni rajta, ezért jelenleg még nem is tudjuk pontosan, hogy hová vezet majd a második rész sztorija. De erről egyelőre nem is árulnék el többet. Mindenesetre több Vaksötét-mozi is lesz, ez már biztos.

– nyilatkozta Alvarez, aki három évvel ezelőtt a kultikus Evil Dead – Gonosz halott feldolgozásával mutatta meg először, hogy kivételes érzéke van a horrorfilmekhez.

Az egyszerű cselekményű, de roppant hatásos Vaksötét (előzetes itt) három fiatalról szól, akik rendszeresen mások otthonainak agyafúrtan kitervelt kifosztásával szereznek pénzt, csakhogy legújabb kiszemeltjük, a vak háborús veterán (Stephen Lang) rajtakapja őket az otthona elleni akciójuk során, amelyből aztán olyan öldöklés és sötétben rettegve bujkálás kerekedik, hogy azt a trió (talán) életben maradó tagjai örökké megemlegetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik