Kultúra

Újra animációs filmet készít Mijazaki Hajao

A legendás rendező bejelentette, hogy egy utolsó produkció erejéig visszatér a filmezéshez.

A vadon hercegnője, Chihiro szellemországban, A vándorló palota – csupán néhány cím a számos díjjal, köztük Oscarral is kitüntetett Mijazaki Hajao alkotásai közül. A japán animáció nagymestere még 2013 szeptemberében visszavonult vissza és azóta nem is hallatott magáról, ám most váratlanul bejelentette, hogy még egy film erejéig visszatér.

A 75 éves rendezőlegenda elárulta, hogy a Boro a hernyó című rövidfilmjét fogja átdolgozni egész estés produkcióvá.

A pályafutása során mindig is kézzel rajzoló Mijazaki állítólag továbbra sem tervez a mai számítógépes technikával dolgozni, ezért akárcsak a múltbeliek, úgy az új utolsó filmjének elkészítése is több évet fog igénybe venni. A mester elmondása szerint nagyjából 2019-re szeretné befejezni a Boro és a hernyót, amely egyelőre még hivatalosan nem kapott zöld utat a Mijazaki filmjeit az elmúlt 30 évben finanszírozó és forgalmazó Ghibli stúdiótól.

Addig is, míg eldől, hogy mikorra várhatjuk az egész estés Boro és a hernyót, idézzük fel a rendező legnagyobb alkotásait (és azok ugyancsak emlékezetes zenéit) a lenti videóval.

Forrás: Indiewire

Ajánlott videó

Olvasói sztorik