Kultúra

Történelmi dokusorozatot készít Leonardo DiCaprio

Az Oscar-díjas színész következő produkciója az Egyesült Államok hőskorát fogja feleleveníteni.

A klímaváltozással foglalkozó és a National Geographic jóvoltából világszerte többmilliós nézettséget produkáló Özönvíz előtt című filmje után most újabb ismeretterjesztő projektbe vágta a fejszéjét Leonardo DiCaprio, aki a Variety értesülései szerint Frontiersman címmel nyolcrészes dokusorozatot készít, amely Amerika leghíresebb telepeseiről és a kontinens sokáig ismeretlen területeinek meghódításáról fog szólni.

A Frontiersman mintegy 75 évet fog felölelni az USA 18. századi történelméből, méghozzá úgy, hogy az unió határait kibővítő telepesek személyes történetét mutatja be.

A sorozat által a középpontba állított telepesek között olyan legendás nevek fognak szerepelni, mint Daniel Boone, Lewis és Clark, Davy Crocket és Andrew Jackson.

A még gyerekcipőben járó sorozatban Leo ugyan feltehetően nem fog szerepleni, de így is oroszlánrészt vállal majd a tető alá hozásában, miután a Frontiersmant az ő produkciós cége, az Appian Way fogja készíteni. A szériát egyelőre még hivatalosan nem jelentették be, de a Variety már azt is tudni véli, hogy az Dicaprio-doku (a változatosság kedvéért) nem a National Geographic, hanem a History Channel műsorán fog debütálni, 2017-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik