Kultúra

Doctor Strange a magyar mozikban is őrzi a trónt

Hiába termelt szépen az Érkezés, befogni már nem tudta a szupervarázslót, miközben A martfűi rém csak a középmezőnyig jutott.

Akárcsak a tengerentúlon, úgy egy héttel az élre ugrását követően hazánkban is folytatódik a Doctor Strange uralkodása, ugyanis a pozícióját 74,8 millióval megerősítő Marvel-filmmel szemben a fő kihívójává előlépett Érkezés (előzetes itt) “csak” 63,3 millió forintot szedett össze, amely az ezüstéremhez volt elég az ufós sci-finek. A képzeletbeli dobogó alján maradt A könyvelő, amely a 23,6 milliójával hajszál híján ugyan, de megelőzte a Trollokat, akik/amik ezáltal a második helyet a negyedikre voltak kénytelenek cserélni.

Sajnos hiába lett izgalmas és hatásos film, nem kezdett túlságosan jól A martfűi rém, merthogy 16,4 millió forinttal csupán az ötödik pozícióig jutott. Közvetlenül mögötte debütált a 12 milliót harácsoló Barbie: Csillagok között című animációs ökörség, mialatt a végre valahára hozzánk is eljutott új Woody Allen-film: a Café Society mindössze a toplista utolsó helyére tudott felkapaszkodni a maga szerény 6,2 millió forintos bevételével.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (november 10. – november 13.):

1. Doctor Strange – Hétvégi bevétel: 74,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 48.901 néző. Teljes bevétel: 247,5 millió forint. Össznézőszám: 165.065 néző
2. Érkezés – Hétvégi bevétel: 63,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 43.578 néző. Teljes bevétel: 63,3 millió forint. Össznézőszám: 43.578 néző
3. A könyvelő – Hétvégi bevétel: 23,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 16.281 néző. Teljes bevétel: 152,9 millió forint. Össznézőszám: 108.293 néző
4. Trollok – Hétvégi bevétel: 23,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 17.792 néző. Teljes bevétel: 130,7 millió forint. Össznézőszám: 99.944 néző
5. A martfűi rém – Hétvégi bevétel: 16,4 millió forint. Hétvégi nézőszám: 12.599 néző. Teljes bevétel: 17,2 millió forint. Össznézőszám: 13.976 néző
6. Barbie: Csillagok között – Hétvégi bevétel: 12,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 9.480 néző. Teljes bevétel: 12,0 millió forint. Össznézőszám: 9.480 néző
7. Lángelmék – Hétvégi bevétel: 11,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.318 néző. Teljes bevétel: 117,9 millió forint. Össznézőszám: 89.440 néző.
8. Inferno – Hétvégi bevétel: 11,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 7.649 néző. Teljes bevétel: 309,4 millió forint. Össznézőszám: 219.890 néző.
9. Bridget Jones babát vár – Hétvégi bevétel: 7,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.830 néző. Teljes bevétel: 422,0 millió forint. Össznézőszám: 325.201 néző.
10. Café Society
– Hétvégi bevétel: 6,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.590 néző. Teljes bevétel: 6,2 millió forint. Össznézőszám: 4.590 néző.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik