High voltage power transformer substation, sunset sky
Kultúra

Így fog kitörni a harmadik világháború

24.hu
24.hu

2016. 11. 13. 09:00

Elég meghekkelni az európai erőművek számítógépes vezérlését, és vége mindennek. Borzongatóan valóságszagú sikerkönyvből matinézunk; egymillió példány kelt el belőle, és egymillió ember ugyebár nem tévedhet.
Korábban a témában:

Ybbs–Persenbeug erőmű

 

Herwig Oberstätter felnézett a kapcsolódobozról, és megint hallgatózott. Magasan fölötte feszült az erőmű gótikus székesegyházra emlékeztető csarnokának acélból és betonból épített mennyezete, amely alatt a generátorok zúgása visszhangzott.

Lepillantott a keskeny fémpárkányról a három vörös generátorra. Háznagyságú burkolataik csupán a gépezet csúcsát jelentették. Kívülről masszív, rezzenéstelen óriásoknak tűntek, de Oberstätter érezte a belsejükben tomboló energiát. Gépészmérnöki diplomája dacára Oberstätter sosem volt képes teljesen megérteni működésük csodáját. Az általuk termelt elektromos energia magasfeszültségű vezetékeken, transzformátorállomásokon, majd alacsonyabb feszültségű vezetékeken át az ország legtávolabbi sarkaiba is eljutott. Abban a pillanatban, amikor ez az erő elapad, megdermed odakint a világ.

A mélyben alatta hömpölygött a Duna. Másodpercenként több mint ezer köbméter víz áramlott át a turbinalapátokon, és bár az évnek ebben a szakában a folyam vízszintje alacsony volt, az erőmű még így is a maximális teljesítménye felét tudta produkálni.

Oberstätter már az iskolában megtanulta, hogy a huszadik század ötvenes éveiben épült Ybbs–Persenbeug erőmű Ausztria első és legnagyobb dunai erőműve. Az alsó-ausztriai Ybbs és Persenbeug között húzódó zárógát tizenegy méter magasan duzzasztotta fel a folyam vizét, de ezt már csak akkor tudta meg, amikor kilenc évvel ezelőtt munkába állt az erőműben. Azóta úgy vigyázott a vörös óriásokra, mintha a tulajdon gyerekei volnának.

Megint a fülét hegyezte. Kilenc év alatt az ember megismeri a gépeit. És most nem stimmelt valami.

Péntek este volt, az emberek a munka végeztével hazatértek, fényre és melegre volt szükségük, így aztán a napnak ebben a szakában használták a legtöbb áramot. Ausztria erőművei a legnagyobb fordulatszámon működtek, ennek ellenére ilyenkor kénytelenek voltak áramot importálni. Mivel az elektromos energiát nem nagyon lehet elraktározni, Oberstätternek és társainak pontosan annyit kellett megtermelnie a világ erőműveiben, amennyire éppen szükség volt. Ezért az áramfogyasztás mértékének folytonos változásával a frekvencián is folyton változtatni kellett. Az egyenletes hálózati frekvenciáért többek között éppen a három generátor volt a felelős.

Oberstätter egyszerre ráeszmélt, mit is hall. Az adóvevőjéhez kapott, és hívta a kollégákat az irányítóteremben:

– Itt nem stimmel valami!

A statikus zörejből és a rádió recsegéséből kihallotta a kollégák válaszát:

– Mi is látjuk! Hirtelen leesett a hálózatban a frekvencia!

A teremben a zúgás felerősödött, és szabálytalan döngés vegyült bele. Oberstätter idegesen méregette az óriási hengereket, és beleordított az adóvevőbe:

– Hang alapján inkább megnőtt! A generátorok nem fogják bírni! Csináljatok valamit!

Mit vartyognak ezek frekvenciaesésről? A  generátorok éppen fordítva viselkedtek: mintha odakint hirtelen kiesett volna egy csomó fogyasztó. Ha a hálózatban annyira instabil a frekvencia, hogy még a generátorokat is eléri, akkor komoly a probléma. Nagy területen elment volna az áram? Akkor osztrákok tízezrei maradhattak sötétben.

Oberstätter rémülten figyelte, ahogy a vörös óriások előbb remegni, majd ugrálni kezdenek. Ha túlságosan megnő a fordulatszám, a gépezetek tönkremennek. Itt az ideje a vészleállásnak.

– Leállni! – üvöltötte az adóvevőbe. – Vagy a levegőbe repül az egész!

Elképedve bámulta a generátorokat, amelyek lármája már minden mást túlharsogott. A három masina szabálytalan ritmusban meg-megemelkedett, majd visszaereszkedett, és Oberstätter már azt várta, hogy mindjárt kilőnek, és áttörik a mennyezetet.

Aztán a zaj egy csapásra elhalkult. Oberstätter érezte, hogy csillapodik a remegés. Csupán néhány másodpercig tarthatott az egész, de neki egy örökkévalóságnak tűnt.

A hirtelen beálló csend kísérteties volt. Csak most vette észre, hogy a termet már nem világítják meg a neoncsövek. Csupán a képernyők villództak, és a vészvilágítás égett. A gépek leálltak. Vélhetőleg fél Alsó-Ausztria sötétbe borult. Érezte, hogy a homlokára kiült a veríték.

– Jól van, nem lett semmi baj – szólt bele kissé nyugodtabban az adóvevőbe. – Mi folyik odafenn? Miért nem álltatok le már előbb?

– Leállni? Frekvenciaesés volt, és több vizet kellett átküldeni a turbinán!

– Hát itt nem úgy hangzott. Ahogy csak lehet, újra kell indítanunk az egészet.

– Szerintem nem lesz ilyen egyszerű – válaszolta a recsegő hang az adóvevőből. – Gyere, és nézd meg magad. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknél ilyen történt.

Fotó: Wikipédia

 

 

Brauweiler

 

– Északon Svédország, Norvégia és Finnország, délen Olaszország és Svájc kiesett – jelentette az operátor, akinek a válla fölött Jochen Pewalski éppen átnézett. – A szomszédos országok közül Dánia, Franciaország és Ausztria, valamint Szlovénia, Horvátország és Szerbia egyes részei szintén. Az E.ON is kimaradásokat jelentett, más áramszolgáltató cégek, a svéd Vattenfall és a baden-württembergi EnBW területei teljesen sárgák. Bizonyos francia, lengyel, cseh és magyar régiók hasonlóképpen. És helyenként a Brit-szigetek is.

Jochen Pewalski, az Amprion GmbH átvitelirendszer-irányító vezetője már több mint harminc éve dolgozott a Köln melletti komplexumban. Az óriási, tizenhatszor négyméteres tábla, amelyen piros, sárga és zöld vonalak világítottak, valamint az operátorok asztalain álló számtalan képernyő mindennap emlékeztette a felelősségre, amely rá és csapatára hárult. Ők ellenőrizték és irányították az Amprion teljes átviteli hálózatát, amely a négy legnagyobb német hálózat egyike volt. Emellett ők koordinálták a négy németországi átviteli rendszerirányító közötti áramcseréket és az európai átviteli hálózat teljes északi részét.

Hozzájuk tartozott Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Németország, Románia és Szlovákia.

Az árampiac liberalizációja óta a feladataik egyre fontosabbak és bonyolultabbak lettek. Egész Európában összhangnak kellett uralkodnia: ha az osztrák vízerőművek nem tudtak elegendő áramot termelni, a szlovák atomerőművek kisegítették őket, máskor meg a spanyol hőerőművek siettek a franciák segítségére. Folyamatos adás és vétel zajlott, így az elektromosság mindig egyenletesen oszlott el Európában, és megmaradt a termelők és fogyasztók közötti kényes egyensúly.

Pewalski azonban attól tartott, hogy most éppen ez az egyensúly omlott össze Európa egyes részein.

– Ez rosszabb, mint 2006! – nyögött fel egy másik operátor.

Pewalski is emlékezett rá, amikor az E.ON 2006. november 4-én a szomszédos hálózatok előzetes figyelmeztetése nélkül lekapcsolt egy magasfeszültségű vezetéket, hogy biztonságosan eljuttassanak egy sétahajót a papenburgi hajógyárból a tengerig. A  Landsbergen–Wehrendorf-vezeték azonnal túlterhelődött, és lekapcsolt. Aztán még sok más vezeték is Európa-szerte. Bár erejüket megfeszítve küzdöttek ellene, Pewalskinak és munkatársainak végig kellett néznie, ahogy nagyjából tizenötmillió ember áram nélkül marad. Csak másfél óra elteltével és külföldi kollégák segítségével sikerült helyreállítani a rendet. Egy hajszálon múlt, hogy meg tudták akadályozni a teljes európai hálózat összeomlását.

A jelenlegi helyzet ennél sokkal drámaibb volt.

– Csehország már tiszta piros – jelentette a fiatalember.

2006-ban Európa kelet–nyugati irányban három különböző frekvenciájú feszültségblokkra oszlott, s az áramkimaradások csak a középsőt érintették. Akkor leginkább a többet termelő észak és az intenzívebben fogyasztó dél közötti szakadástól kellett tartani. Ezúttal azonban egészen másról volt szó. Az olaszok húsz perce jeleztek először problémákat, az ok még mindig nem volt világos, és nem is sikerült úrrá lenniük a gondokon. Ezzel egy időben a svédeknél is súlyos nehézségek jelentkeztek, amelyek aztán egész Skandináviára kiterjedtek.

– A német hálózatot mindenáron fenn kell tartanunk, nehogy megszakadjon a kelet–nyugati összeköttetés – jelentette ki határozottan Pewalski.

A központ a feje tetején állt. Az operátorok ide-oda irányították az áramot, egyes erőműveket lekapcsoltak, másokat beindítottak, a felesleges energiát tározókba küldték, amíg azok képesek voltak felvenni. Vagy ha úgy hozta a szükség, lekapcsoltak pár fogyasztót. És mindezzel néhány gyárat leállásra kényszerítettek, néhány ezer ember pedig kénytelen volt sötétségben kuksolni.

Pewalski figyelte, ahogy a táblán hirtelen újabb vonalak váltanak pirosra.

– Újabb kimaradások az E.ON-nál és a Vattenfallnál!

Néhány egy pillanatra sárga lett.

– Nyugat-Ausztria újra csatlakozni próbál a hálózathoz.

Majd megint piros.

– Nem sikerült nekik.

Pewalski igyekezett nyugodt maradni, bár a gondolatai csak úgy kavarogtak. Amennyiben Európa nagy részén elegendő áramot termelnek és fogyasztanak, a kiesett hálózatokat viszonylag gyorsan újraaktiválhatják. De egy atom- vagy széntüzelésű erőművet nem lehet percek alatt újraindítani, mint egy gázturbinás vagy szivattyús-tározós erőművet. Sőt, külső energia nélkül egyáltalán nem. Ha például az összes francia atomerőmű leáll, az ország órákra, ha nem napokra, lemondhat az energiatermelése jó részéről. Egy kis balszerencsével a szomszédos országok hálózatai sem tudják stabilizálni a francia hálózatot. És ilyen vagy olyan okokból minden országra ugyanez vonatkozott.

– Spanyolország sárga.

– Na jó, elég – jelentette ki Pewalski elszántan. – Elszigeteljük Németországot!

Majd halkan hozzátette:

– Hogyha még lehetséges.

 

Animus, 2016

Marc Elsberg: Black Out

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.