Mennyire lehet ma újat mutatni egy olyan műfajban, ahol a hangszereket és a hozzá tartozó drogkultúrát már rég feltalálták?
Igazából mi sosem találunk fel semmi újat a zenében, mert 5000 éve ugyanazokat a dolgokat akarjuk kifejezni. Érzelmeket: szerelem, boldogság, fájdalom, szenvedély, gyűlölet, halál. Mindegy, hogy milyen hangszerrel tesszük ezt. Ha jazzt, vagy dubstepet csinálsz, ugyanúgy abban a pillanatban akarod magad vele megmutatni.
Sokféle definícióját olvastam már a zenédnek. Mit mondanál te magad róla?
A legfontosabb mindig az, hogy egy építészeti művet alkossak. Ezt úgy képzelem el, mint egy tájképet, pontosabban, mint egy hangképet. Mindig azt gondoltam, a melódia a legfontosabb része a zenének. Az elektronikus zenéknek semmi köze nincs Amerikához, az amerikai pophoz, jazzhez, rockhoz. Ahonnan az én zeném származik az a klasszikus zene. Szerintem a legjobb DJ-k mind Európából származnak, mivel nekünk tradícióink vannak ezekben a hosszú instrumentális zenékben.
Mit gondolsz az elektronikus zene jövőjéről? Van esetleg olyan tehetség, akire érdemes figyelni?
Természetesen, a fiatal generáció tagjai közül sokakkal dolgoztam már együtt. Úgy gondolhatnád, ma már mindenkinek megvan a technológiája, hogy zenét csináljon, így mindenki ugyanazt nyomja. Van egy kedvencem, az angol Fuck Buttons. Amikor először hallottam, azt gondoltam:
wow, ilyennel még sosem találkoztam.
Az Oxygene első lemeze hozta meg számodra a világsikert, azóta már a harmadik Oxygene album érkezik decemberben. Mi a legnagyobb különbség az első és a második albumhoz képest?
Imádom a folytatásokat, irodalomban, filmekben, mindenben, viszont ez nem igazán létezik a zenében. Az Oxygene egy nagyon érdekes projekt, címek nélkül futnak a zenék, érdekes a hasonló elemeket látni egy másik történetbe ágyazva.
A fény és a sötétség keveredett bennük. Nincs ez másképpen a harmadik Oxygene-el sem: kevés elem használatával készült, az egyik oldal egy elég sötét képet fest elénk, míg a másik inkább a dallamosabb hangokat üti meg. Az album hat hét alatt készült el, ami nálam nagyon kevésnek számít, erre az időszakra szinte bezárkóztam a lakásomba, hogy egyhuzamban fejezzem be a munkát, csakúgy, mint az első Oxygene-nél.
Koncertjeiden a látványvilág is mindig ütős, miben fejlődött ez a technológia?
A mostani turnéban az egyik legérdekesebb az a lézeres vizuális technika, amivel háromdimenziós látványt érhetünk el, szemüvegek nélkül. Ez nagyon jól illeszkedik ahhoz, amit én a zenémről gondolok: mindig háromdimenziós térben képzelem el, perspektívákat hozok létre. Ez a zeneépítészet művészete. Végre eljutott a technológia oda, hogy ezt vizuálisan is kifejezhessem.
Ez a hatodik látogatásod Budapesten 1993 óta. Ennyire hálás a magyar közönség?
Igen, nagyon különleges a kapcsolatom Budapesttel és a magyarokkal. Nem udvariasságból mondom, Budapest az egyik kedvenc városom, Lyonra, a szülővárosomra emlékeztet. Ahogy ezt a kettősséget észre lehet venni ott, ez ugyanígy megvan itt is. A másik, ami miatt nagyon szeretek itt lenni, hogy a karrierem elején az Oxygene album megjelenésekor az első elismerő leveleket Magyarországról kaptam. A magyarok nagyon erős természetűek és én imádom ezt az erőt, amit az emberektől kapok.
