Kultúra

Doctor Strange a magyar mozikat is meghódította

A Marvel mágusa jött, látott és rommá verte a hazai bevételi mezőnyt.

Csupán egy hétig volt képes megtartani a magyar trónt a Ben Affleck főszereplésével készült A könyvelő, melynek igazából esélye sem volt az új szuperhősfilmmel szemben, ugyanis a Doctor Strange (előzetes itt) 134,4 millió forinttal valósággal berobbant a magyar mozikba. A bajnoki címet bukó akcióthriller ráadásul még az ezüstérmet sem tudta megszerezni, mert a második hete a listán tanyázó Trollok erőre kaptak és lenyomták a hétvégén, csakúgy, mint az Infernót, amely két hete még az élen tanyázott.

A mezőnyt jellemző szokásos helyezkedés mellett a hétvége pozitív meglepetését az ismét mozikba került Bűnvadászok teljesítménye okozta, hiszen Bud Spencer és Terence Hill 1976-os klasszikusa négy nap alatt 9,2 millió forintot termelt és ezzel még a kilencedik pozíciót immár második hete rendületlenül tartó Gólyákat is megközelítette.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (november 03. – november 06.):

1. Doctor Strange – Hétvégi bevétel: 134,4 millió forint. Hétvégi nézőszám: 89.613 néző. Teljes bevétel: 143,8 millió forint. Össznézőszám: 96.153 néző
2. Trollok – Hétvégi bevétel: 48,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 37.034 néző. Teljes bevétel: 104,5 millió forint. Össznézőszám: 80.063 néző
3. A könyvelő – Hétvégi bevétel: 38,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 26.440 néző. Teljes bevétel: 120,5 millió forint. Össznézőszám: 85.316 néző
4. Inferno – Hétvégi bevétel: 25,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 17.355 néző. Teljes bevétel: 293,8 millió forint. Össznézőszám: 208.978 néző.
5. Lángelmék – Hétvégi bevétel: 19,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 13.820 néző. Teljes bevétel: 103,2 millió forint. Össznézőszám: 78.854 néző.
6. Bridget Jones babát vár – Hétvégi bevétel: 13,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 9.195 néző. Teljes bevétel: 412,3 millió forint. Össznézőszám: 318.609 néző.
7. Jack Reacher: Nincs visszaút – Hétvégi bevétel: 11,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 7.706 néző. Teljes bevétel: 93,0 millió forint. Össznézőszám: 65.162 néző.
8. A lány a vonaton – Hétvégi bevétel: 10,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 7.120 néző. Teljes bevétel: 175,9 millió forint. Össznézőszám: 154.143 néző.
9. Gólyák – Hétvégi bevétel: 9,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 7.196 néző. Teljes bevétel: 106,1 millió forint. Össznézőszám: 85.701 néző.
10. Bűnvadászok
– Hétvégi bevétel: 9,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 7.705 néző. Teljes bevétel: 9,2 millió forint. Össznézőszám: 7.705 néző.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik