Kultúra

Továbbra sem ér véget a Simpson család

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2016. 11. 05. 09:28

És ezzel hivatalosan is a valaha készült leghosszabb tévésorozattá fog válni a széria.
Korábban a témában:

Az évtizedek óta futó animációs sorozatért felelős Fox bejelentette, hogy berendeltek további két évadot A Simpson család című rajzfilmsorozatból, márpedig ez azt jelenti, hogy

2019-re Homerék kalandja válik majd a legtöbb epizódból álló sorozattá az amerikai televíziózás történetében.

Magyarán a már jelen pillanatban is több mint 610 epizóddal rendelkező Simpsonék meg sem állnak majd a 670. részig. A bejelentés értelmében 2019-ben érkező harmincadik évaddal pedig le fogják körözni a Gunsmoke című westernsorozatot, amelyet 635 epizód után, 1975-ben vettek le a CBS csatorna műsoráról.

A sorozat 1989. óta van műsoron és jelenleg a 28. évadát tapossa, egyeduralkodóként mára minden idők legrégebb óta futó tévés produkciójává nőtte ki magát. Ugyanakkor Homer, Marge, Lisa, Bart, Maggie és számos ismerősük Springfieldben zajló története nemcsak tartós, hanem többszörösen elismert is.

A sorozat mostanáig 32 Emmy-díjat kapott és A Simpson család – Maggie az óvodában című rövidfilmet 4 éve Oscarra jelölték az animációs rövidfilmek kategóriájában. A családnak csillaga is van a hollywoodi Hírességek sétányán.

A James L. Brooks és Matt Groening fejéből kipattant, az évtizedek során számos más rajzfilmsorozatra és játékfilmre is hatást gyakorló, burkoltan társadalomkritikus sorozat már elnyerte a leghosszabb ideje futó sitcom és főműsoridős tévésorozat címét is az Egyesült Államokban. A virtuális valóságba is belekóstoló legfrissebb évadot világszerte átlagosan nagyjából 7,2 millió néző követi figyelemmel különböző platformokon.

Forrás: Coming Soon via MTI
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. április 9.
Rendőrök és tiltakozók a Parlament előtti Kossuth Lajos téren 2017. április 9-én. Az Oktatási szabadságot csoport Szabad ország, szabad CEU, szabad gondolat! címmel meghirdetett demonstrációja után többen a Parlament előtt maradtak. A demonstráción a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény április 4-i módosítása ellen tiltakoztak, amely szerintük ellehetetleníti a Közép-európai Egyetem (CEU) magyarországi működését. Ezért arra kérik Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az elfogadott törvényt.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.