Kultúra

Ez azért már mégiscsak sok(k): remake készül a Csillagközi invázióból

A rovarok tehát visszatérnek, hála a feldolgozásnak zöld utat adó Columbia Pictures stúdiónak.

Újabb elkeserítő fejezetéhez érkezett a hollywoodi feldolgozásmánia, ugyanis a Columbia Pictures bejelentette, hogy elkészítik az 1997-es Csillagközi invázió újráját, amelynek forgatókönyvét az a Mark SwiftDamian Shannon duó írja, akik a Dwayne Johnson főszereplésével készülő új Baywatch moziét is – jelenti a The Hollywood Reporter.

Na mármost, ennek a produkciónak a beharangozás azt jelenti, hogy

a Total Recall – Az emlékmás és a Robotzsaru után néhány éven belül immár a harmadik Verhoeven-filmet fogják feldolgozni, feltehetően olyan komolykodó stílusban, hogy abból a végén egy látványosnak látványos, de egyébként teljesen középszerű, ennélfogva bukásra ítélt film fog kisülni.Mi sem támasztja ezt alá jobban, mint a kiváló Paul Verhoeven egyik közelmúltbeli interjúja, amelyben így fogalmazott az álomgyárban rendezett filmjeinek alapjában elhibázott újraforgatásaival kapcsolatban:

Úgy tűnik nekem, valamiért azt hiszik, hogy a könnyed hangvétel a Total Recallban és a Robotzsaruban is afféle akadály, ezért ezeket az abszurd történeteket túlságosan is komolyan véve, komoly stílusban mesélik el. Márpedig mind a két filmben szükség volt egyfajta szatirikus távolságtartásra, hiszen ezek a sztorik így mesélhetőek el jól a közönségnek. Következésképp a humortalan tálalásuk problémává válik, semmint előrelépéssé az eredetihez képest.

A 19 évvel ezelőtt Casper Van Dien és Denise Richards főszereplésével forgatott sci-fi az akkor még csillagászati büdzsének számító 105 millió dollárból készült és noha a kasszáknál mindössze 121 milliót termelt világszerte, a látványos akciójelenetei mellett a szatirikussága miatt a kritikusok és a mozinézők is szerették. Nem is véletlen, hogy Verhoeven többi hollywoodi filmje mellett az évek során ez is kultstátuszba emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik