Kultúra

Chicagóban díjazták a Tiszta szívvelt

Alighogy bemutatták az Egyesült Államokban, máris díjat nyert Tilla bérgyilkosos akcióvígjátéka.

A tengerentúlon jelenleg zajló Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált és tegnap este a Till Attila rendezésében készült Tiszta szívvel, amelyet máris díjjal tüntetett ki a seregszemle zsűrije. A magyar film a Chicago Sun Times világhírű filmkritikusáról elnevezett Roger Ebert-díjat kapta meg, mellyel évről-évre “egy ígéretes tehetség friss és rendíthetetlen vízióját” jutalmazzák – ezt korábban még sosem nyerte el magyar alkotás.

Végtelenül szórakoztató fekete komédia és akcióvígjáték egyben… Egy bevállalós film.

– indokolta döntését a filmes szakemberekből álló nemzetközi zsűri, amely azt is kiemelte, hogy a Tiszta szívvel a műfajokat bátran keverve és meglepően viszi bele a nézőt a fogyatékkal élők világába, ami ritkán látható a nagyvásznon.

Idén immár 52. alkalommal rendezik meg Chicagóban a nagyszabású seregszemlét, amelyen több, mint 140 játékfilm látható és a legnagyobb sztárok is jelen vannak. Ez egyébként az Egyesült Államok elsőként alapított nemzetközi filmfesztiválja.

Az első és második filmeket felvonultató “Új rendezők” válogatásban volt látható a Tiszta szívvel, amely az európai filmdíjakért és Magyarország Oscar-nevezettjeként az amerikai filmakadémia aranyszobráért is versenyez.

Tilla második játékfilmje egy kerekesszékes bandáról szól, ahol két fiatal mozgássérült közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal. Így a maffia szolgálatában állnak. Sok vesztenivalójuk nincs a szereplőknek, bár ebben a kalandban semmi nem az, aminek látszik. Nincs határ fantázia és valóság között, miközben hőseink egyik tűzpárbajból vetődnek a másikba, megismerjük a kerekesszékben töltött mindennapok kihívásait. Ezentúl még azt is átélhetjük, hogyan bocsát meg egy elhagyott fiú az apjának.

A Tiszta szívvelt itthon április végén mutatták be és azóta mintegy 30 ezren nézték meg.

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap

Ajánlott videó

Olvasói sztorik