Kultúra

Te vajon tudnál szájbarágás nélkül beszélni a menekültválságról?

Muchichka László
Muchichka László

Ügyeletes jó zsaru. 2016. 10. 11. 16:28

Lampedusa egyeseknek Luchino Visconti 1963-ban bemutatott nagyszabású filmje, A párduc kapcsán lehet ismerős, amely Burt Lancaster, Claudia Cardinale és Alain Delon főszereplésével nagydíjat nyert Cannes-ban, de 2016-ban egészen mást jelent:

Lampedusa az európai menekültválság szimbóluma.

Ez az Olaszországhoz tartozó kis sziget a Földközi-tengerben, Málta és Tunézia között helyezkedik el: Szicíliától mintegy 200, a tunéziai partoktól 110 kilométerre fekszik, ezen paramétereivel pedig első számú célpontja az Észak-Afrikából érkező menekülteknek. Persze a jelenség nem az elmúlt hónapokban kezdődött, az hogy a bevándorlók tömött lélekvesztőkkel kísérlik meg elérni az Európai Unió Afrikához legközelebb eső partjait, már a nyolcvanas években is tapasztalható volt. Olyannyira, hogy az olasz kormány 1992-ben idegenrendészeti tábort létesített a szigeten.

Az igazán nagy bumm persze a 2000-es évektől datálható, az elmúlt két évben pedig szinte hetente érkezik egy újabb túlzsúfolt embercsempész hajó, amely segítséget kér az olasz partiőrségtől. A halászatból és idegenforgalomból élő sziget mintegy 6000 lakója pedig legalább annyira megosztott a menekültkérdésben, mint Magyarország. Amíg a lakosság fele önzetlenül segíteni próbál, addig a másik fele Berlusconi-féle antimigráns frázisokat fröcsög, miközben a menekültek folyamatosan érkeznek Eritreából, Líbiából vagy Szudánból.

Számukra azonban a 110 kilométeres út egyáltalán nem sétagalopp, még kevésbé, mintha az EU másik bejáratánál, Magyarország felől próbálnának érkezni. Ugyanis az embercsempészek tényleg szó szoros értelemben vett lélekvesztőkön keresztül utaztatják a menekülteket, ami végül is nézőpontjukból érthető is: a rozoga tákolmányokat sosem kapják vissza, a hajók nem térnek vissza Tunéziába.

Ennél fogva kevéssé motiváltak, hogy magas színvonalú utazást biztosítsanak utasaiknak, viszont ahogy a luxus-óceánjárók esetében, hasonló árszabást állapítanak meg. A hajó tatján utazók 1500 dollár körüli összeget fizetnek fejenként, míg annak gyomrában a „másodosztályú” és „harmadosztályú” utasok 1200 és 800 dollárt pengetnek egy olyan utazásért, amely könnyen halállal is végződhet. Egy ilyen csónakon ugyanis nem veszélytelen keresztülvágni a Földközi-tengeren, viszont ha az időjárás kegyes, akkor is könnyen előfordulhat, hogy a fertőzések vagy a kiszáradás végez az utasokkal.

Felfogni is lehetetlen, milyen szörnyűségek elől menekülnek, ha vállalják ezeket a veszélyeket.

A komótosan építkező dokumentumfilm, a Tűz a tengeren erről a helyzetről mesél, alkotója, Gianfranco Rosi, aki egy évig forgatott a szigeten és Arany Medvét kapott munkájáért az idei Berlinálén. Meryl Streep, a nemzetközi zsűri elnöke laudációjában el is mondta, a film képviseli mindazt, amiről a fesztiválnak 2016-ban szólnia kell. A rendező, miután átvette az elismerést, elmondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy a tengerbe kell vesznie embereknek, akik amúgy is tragédiák elől menekülnek és gondolatban mindig azokkal van, akiknek nem sikerült eljutnia Lampedusába, a „remény szigetére”.

A film azonban nemcsak az arctalan tömegként hömpölygő menekültekről szól, követhetjük egy helyi család életét is. A főszereplő Samuele egy tizenpáréves kisfiú, aki szabadidejében csúzlit farag, kaktuszokra lődöz, édesapjával halászik, vacsorázik a nagyival, vagyis mindenféle olyan tevékenységet űz, amit bármely szigetlakó hétköznapi gyermek is. Viszont sokaknak ez lehet a legnagyobb problémája is egyben a filmmel, hiszen az eseményeket úgy mutatja be, mintha

  • nem is egy helyszínen játszódnának
  • a Lampedusán élők a hivatalos szerveken kívül nem is foglalkoznak a menekültekkel

Ez persze nem igaz, a koncepció az, hogy az élet attól még megy tovább, hogy menekültkérők érkeznek. De pont emiatt a két réteg teljesen leválik egymásról, nagyjából annyi az átfedés a két élethelyzet között, hogy a rádió néha bemondja, aktuálisan hány ember lelte halálát a hullámsírban, amire Antonietta néni szörnyülködve megállapítja:

szegény emberek.

Összekötő kapocs még a sziget körzeti orvosa, aki egyszerre szemüveget ír fel Samuele-nek, de ugyanakkor könnyes szemmel állapítja meg, nem tud minden menekültet megmenteni.

Vagyis ha nagyon lesarkítjuk, a film nem a menekültválságot mutatja be, hanem inkább a sziget életét, ahol néha partra mos a tenger néhány száz halottat. Nincs narrátor, nincs állásfoglalás, szikár képek vannak, amik önmagukban mesélnek. S ezek között találunk olyat, amin a nagymama kér egy dalt a helyi rádió kívánságműsorában (pont a Tűz a tengerent) a férjének, hogy jó legyen a kapás, vagy éppen tintahalas, tengergyümölcseis tésztát főz az unokájának, mert azt nagyon szereti. Közben láthatjuk a partiőrség munkáját, ahogy próbálnak beszélni a jajveszékelő bevándorlókkal, ahogy ellátják őket, és ahogy amazok majd később az idegenrendészeti táborban várják, mi lesz a sorsuk.

A lassan építkező, ráérős történetmesélés aztán nézői szempontból kifizetődővé válik, a film vége olyan felvételeket tartalmaz, amik elkészítésére csoda, hogy Rosi engedélyt kapott. Egy ladik utasainak kimentését látjuk: ahogy a partiőrségnek leadogatják a félhalott testeket, s akiket lapjával egymás mellé/fölé hajtogatnak, hogy az orvosok megállapíthassák, kik menthetetlenek, helyet adva azoknak, akik még túlélhetik a kiszáradást. Felfoghatatlan képek sora érkezik, s ha ez nem lenne elég, a kamera leereszkedik a hajóközbe, ahol az embertelen hőséget és szárazságot sokan már nem élték túl.

A készítő tudatosan azzal játszik, hogy az emberek zöme csak hírfoszlányokból értesül a menekültválságról, félinformációkat hall, torzított tudósításokat lát. A Tűz a tengeren kevés beszéddel, inkább gesztusokkal mesél a bevándorlókról, nincs szájbarágás, s emiatt hatásos. A menekültválságról így (is) kell beszélni.

Vetítési időpontok itt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Local demonstrators march with a flag with the image of Russian President Vladimir Putin and Hungarian Prime Minister Viktor Orban close to the headquarter of the governor FIDESZ party at Heroes Square as students, teachers of the Central European University and their sympathizers protest in downtown Budapest on April 9, 2017. 
Hungarian lawmakers approved legislation that could force the closure of a prestigious Budapest university founded by US billionaire investor George Soros, sparking fresh protests. The English-language Central European University (CEU), set up in 1991 after the fall of communism, has long been seen as a hostile bastion of liberalism by Prime Minister Viktor Orban's government.  / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.