Kultúra

Decis adagokban mérik a tömény szürrealizmust Erdélyben

Orosz R. Zoltán
Orosz R. Zoltán

bringamániás. 2016. 10. 11. 11:31

A hegyek lábánál álltunk T-vel, még alig kezdett el szivárogni a fény a felhőkbe burkolózott csúcsok mögül. Lassan kortyolgattuk a kutyulós kávét, s közben úgy elmerültünk a tejfehér gomolygás, és belé olvadó őszi erdő látványába, mint akiket hipnotizáltak. Naná, alföldiek vagyunk, ráadásul városiak, ilyesmit addig csak tévében láttunk. Észre sem vettük, amikor kitámolygott mellénk Sz, csak azt hallottuk meg, amikor megkérdezte:

Hát ti meg mi a fenét bámultok? Köd van.

Röhögtünk, aztán bementünk a házba, hogy összeszedjük magunkat, mert a völgy, a maga összes szürrealitásával, már ébredezett.

A szerző fotója

Nem emlékszem, hány éve volt pontosan, tíz e vagy tizenegy, és így visszagondolva, azt sem tudom ma már elképzelni, hogyan tudunk felkelni annyira korán. Mármint az alapján, amennyire az előző napból emlékszem. Képek, foszlányok, jelenetek, a sár cuppogása, a harmat a temető füvén, a sercegő olaj szaga, ahogy a nedves dohány súlyos füstje vegyül a savanyú sörpárával egy katonai sátor ponyvája alatt, ahogy semmi más nem jut el a tudatomig, csak ahogy játszik a cigánybanda. Ezek viszont annyira megmaradtak, hogy tíz vagy tizenegy év után, gondolkodás nélkül mondtam igent, amikor Sz megkérdezte, nincs-e kedvem egy nosztalgiatúrához.

Vásár a meséből

Körösfeketetó, románul Negreni egy közvetlenül a Királyhágó alatt, a főút mellett hosszúkásan húzódó falu. Nevének ellentmondva nincs a környékén tó, pláne nem fekete, amiben a kiskacsa fürdik. A főúttal, illetve egy vasúti sínpárral párhuzamosan a Sebes-Körös folyik végig rajta, de ott inkább tűnik csak pataknak, mint folyónak. Az erdős, hegyekkel, dombokkal körülvett faluban, a lenyűgöző szépségű környezetén kívül, egyébként az égvilágon semmi érdekes nincs. Kivéve a minden október második hétvégéjén megtartott, éves nagyvásárt.

Az maga a kelet-európai szürrealizmus, olyasmi, mintha az ember Emir Kusturica egyik filmjébe csöppent volna, ahol teljesen természetes, hogy az emberre szembesétál Grga Pitic, aki annyira elegáns, mint egy vámpír.

Feketetón, a hivatalos adatok szerint több mint 200 éve van őszi vásár: a falu 1815-ben kapott engedélyt a megtartására. Azt ma már lehetetlen kideríteni, hogy előtte hányszor rendezték meg feketén. A legrégebbi időkben még lányvásár is működött, vagyis a leginkább a hegyekből érkező, elszigetelten élő családok itt próbáltak meg asszonyt találni a fiaiknak, urat a lányaiknak. A hozományról ugyanúgy alkudoztak, mint egy marha vagy egy ló áráról. Ilyesmi már nyilván nincs, de sokan ma is párkeresésre használják a sörsátrak körüli éjjeli nyüzsgést. Egyáltalán nem szokatlan, ha egy vadidegen kézen ragadja, és táncolni viszi a nőket a társaságból.

Lekérés nincs.

A szerző fotója

Tíz vagy tizenegy éve nagyon jó időnk volt, egész nap tudtunk pólóban mászkálni. Reggeltől kora estig épp elég idő volt mindent alaposan megbámulni. Antik, régiség és kacat dominálták a placcot, mellettük olyan népművészeti termékek, főleg ruhák, amiket száz éve is árultak, ugyanazok az erdélyi asszonyok. A különbség csak annyi, hogy akkoriban valószínűleg kevesebbszer hangzott el a viseletes asszonyok szájából:

Ha fényképezni akar, vegyen is valamit!

Nem komolyan, persze, de valószínűleg unhatják már a folyamatosan kattintgató városi turistákat. Azok pedig hihetetlenül elszaporodtak az utóbbi időben. Amikor tíz vagy tizenegy éve élménybeszámoltam, százból egy embernek, ha volt fogalma róla, hogy miről beszélek, idén az első sörsátorban összefutottam egy csapat pesti ismerőssel. Ma már úgy ötven százalékban magyar a vásár, az eladói oldalt tekintve is, a látogatók felől meg pláne.

A szerző fotója

Turistatúltengés

Rengeteg magyarországi településről szerveznek buszos túrákat Feketetóra, a lakókocsik túlnyomó többségének magyar rendszáma van, a bátrabbak pedig sátorral, kempingfelszereléssel érkeznek. A vásárnak egészen más arca van éjjel, mint nap közben, aki csak egy napra megy el, nem látott szinte semmit. Szállás azonban nem igazán van a környéken. Ha a neten próbálunk keresgélni, húsz-negyven kilométerre vannak a legközelebbiek.

Tíz vagy tizenegy évvel ezelőtt, a húszas éveink első felében bátrak voltunk.

Arra alapoztunk, hogy majd bekopogunk házakba, valahová csak beengednek minket némi pénzért, és igazunk lett. Idén Sz. szerzett egy lakókocsit, úgyhogy erre nem volt gondunk. Napközben szétnéztünk a faluban is, több házba is járkáltak ki-be, biztosan nem helyi arcok, de fogalmam sincs, hol foglalták a szállást. Ha nem magyarul, hanem románul kerestem volna rá a Google-ben, talán okosabb lennék, de sajnos nem beszélem a nyelvet.

Sátrazni elég rizikós, mert nincs kiépített kemping, úgyhogy marad az áram és vizesblokk nélküli vadromantika. Idén ráadásul baromi hideg is volt, mondjuk legalább az eső nem esett, csak a vásárt megelőző napokban, abból csak a sár maradt meg emléknek. Szerencsére az antikon, régiségen és kacatokon túl használt ruhából, főleg lábbeliből volt rengeteg, így nem okozott különösebb nehézséget egy a sötétben elnézett árokban tönkreázott cipő pótlása. Az alig kopott, márkás, bőr túracipőt ötven lejre (3500 forintra) sikerült fél perc alatt lealkudni, így utólag visszagondolva, biztosan meg lehetett volna szerezni negyvenért, vagy akár harmincért is, de így sem érzem magam átverve.

A szerző fotója

Szóval vannak, aki venni, meg akik eladni érkeztek, illetve a ma már rengeteg turista. Rajtuk kívül pedig ott vannak még a koldusok. A lábak nélküli, gördeszkán közlekedő idős férfi, a minden valószínűség szerint pikkelysömörös, harmincas nő, a középkorú férfi, akinek dagadt lábfejein sebhelyek vannak a lábujjak helyén, és egy ősz hosszú szakállú ember, aki jobb híján hangosan óbégatva lengeti alamizsnáért a kalapját.

Nem szemérmeskednek: a többiek arcába tolják betegségeiket, nyomorukat.

Talán a taktika hatásos, de lehet, hogy a vásári hangulat, talán a magyarországitól némileg eltérő kultúra de teszi, de elég sűrűn nyomják a markukba az egylejeseket (kb. 70 forint) az eladók és a vásárlók is.

Felest vagy egészet?

A kajás szigeteken a nehéz ételek fűszeres szaga, vegyül a sülő olaj, és a kürtőskalács minden négyzetmétert belengő, émelyítő illatával. Gyrost, hamburgert, hotdogot, pizzát hiába keresünk. Van lángos, sajtos-tejfölös, amit valamiért mindenki kettéhajtva majszol. Vannak levesek: bab, májgombóc, pacal, és persze csorba. Van minden féle disznótoros, apró, harmadtenyérnyi töltött káposzták, meg természetesen vegyes húsból miccs, ami a balkánon csevapcsicsa. Sötétedés után már csak a nagyobb kocsmastandok vannak nyitva, ahogy az elvárható, sörsátorral és élőzenével. Egy korsó sör négy, fél deci pálinka két és fél lej (280, illetve 175 forint), utóbbival azonban nagyon kell vigyázni. Nemcsak azért, mert két abszolút rendben lévő, sőt, egészen jó házi után adhatnak a kezünkbe valami hígítós löttyöt is, hanem azért is, mert a röviditalok mennyisége nem kettő meg négy centi, hanem a feles és az egész. Aki nem szól előre, hogy csak egy kisebbet hajtana fel, automatikusan egy decit kap a műanyag kapuccsínós pohárba.

A szerző fotója

A legtöbbször hajnali kettő-háromig tartó bulik a népek megbékélésének jegyében külön helyszíneken zajlanak. A folyó egyik partján a magyarok mulatnak, háromtagú banda húzza. Először a kötelezők, hogy mit csináljon a baba a makkal, amikor felmegy a legény a fára, aztán ahogy egyre zsibbadtabbak a lábak és az agyak, jönnek azok, amikben a sírunk csakazértis Erdélyben lesz.

A románok egy fokkal modernebbek, van náluk hangosítás, gépről megy az alap az elektromos hegedűhöz, az izzószálas égők ritmusra pislognak, bár ez utóbbi valószínűleg nem szándékos. A zenészek nem gázsiért játszanak, a taps mellett, illik pénzzel is honorálni őket, vonókban leginkább tíz és húszlejes (700 és 1400 forint) bankók gyűlnek. A vásár és a főút között elterülő szakaszon vaksötét van, ha át kell vágni rajta a szálláshoz vezető úton, nem árt az óvatosság, mert a sörsátorból érkező ember könnyen találja magát bokáig vízben, egy árok alján.

Semmiképp sem tanácsos éjjel az erdőbe merészkedni. Nem a medvék miatt (fogalmam sincs élnek-e arrafelé), hanem azért, mert a vásár fizetős, ellenben higiénikusnak egyáltalán nem mondható vécéi helyett sokan választják a természet lágy ölét dolguk végzéséhez. Persze, lehet, hogy szerencsét hoz, de mivel én vettem egy amulettet, már egyáltalán nem vagyok babonás.

A szerző fotója

Régen minden jobb volt, ez a feketetói vásárra hatványozottan igaz. A tíz vagy tizenegy évvel ezelőttihez képest nagyot nőtt a területe, de még nagyobbat azok száma, akik látogatják. A csütörtök ön kezdődő vásár szombati napján már alig lehet mozdulni a tömegben. Rengeteg már a távol-keleti gagyi, és még több a kirakodó turi. Bőven lehet még ma is kincsekre bukkanni, de aki komolyan gondolja, és alaposabban szét akar nézni, úgy számoljon, hogy nem biztos, hogy két nap elég lesz rá. A mennyiség sokat rombolt a minőségen, de meglehet, hogy csak szerintem, és biztos benne van ebben az is, hogy kevésbé bírom már a nyüzsgést, mint tíz vagy tizenegy éve. Vagy az is lehet, hogy

Feketetó olyan, mint a drogok, az első adag jön be belőle igazán.

Ha így van, érdemes lehet kipróbálni, egy évetek van felkészülni rá.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.