Kultúra

A legnépszerűbb kortárs írókkal is találkozhatsz a Margó fesztiválon

Mások mellett Grecsó Krisztián, Dragomán György és Nádas Péter is ott lesz a holnap kezdődő irodalmi fesztiválon.

A CAFe Budapest keretében október 12 és 16 között Budapesten, a Kazinczy utcai Teslában rendezik a kortárs irodalom legfrissebb termését bemutató Margó Fesztivált, amelyen 55 program, köztük dedikálások, beszélgetések, könyvbemutatók, családi és zenei programok, valamint most először könyvvásár is lesz. A rendezvényen 23 kiadó várja őszi kínálatával az érdeklődőket és a szervezők közleménye szerint Erdős Virág, Varró Dániel, Tolnai Ottó és Garaczi László új kötetei is a fesztivál sikerkönyveinek ígérkeznek.

Fotó: margofeszt.hu
Fotó: margofeszt.hu

A Margó már előre teljesen betelt nyitóeseményén, egy nappal az irodalmi Nobel-díj kihirdetése előtt, az olvasókkal együtt ünnepli az Emlékiratok könyve megjelenésének 30. évfordulóját Nádas Péter. Megtalált terek címmel Tolnai Ottó estet rendeznek, Szabó T. Anna Törésteszt című felnőtteknek írt novelláskötetével érkezik, a 60 éves Garaczi Lászlóval pedig Németh Gábor fog beszélgetni új kötetéről.

A fiatal olasz szerző, Alessandro Mari Nagyon is emberi remény című, a lengyel Joanna Bator Szinte éjsötét, míg a román sikerszerző Radu Tuculescu Öregmama történetei című könyvét mutatja be a közönségnek. A Zeitgeist című programon Grecsó Krisztián, Hajdu Szabolcs és Palya Bea lép fel, Dragomán György a francia Jean Matternnel beszélget.

A rendezvény több programja is megemlékezik Esterházy Péterről, csütörtök este  az Aegon-díj csapatának …a mindiget javítom örökkére című filmjében láthatja a közönség Berlinben felolvasni, a Római-parton sétálni vagy a nappalijában betegségéről nyilatkozni a nyáron elhunyt írót. Az esten túl a diákok és más érdeklődők rendhagyó irodalomóra keretében ismerkedhetnek meg Esterházy Péter Egyszerű történet vessző száz oldal című kötetével.

A Margón Esterházy Péterre is emlékeznek majd. Fotó: Balogh Zoltán
A Margón Esterházy Péterre is emlékeznek majd. Fotó: Balogh Zoltán

Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára a Litera Szigorúan titkos című meghívásos pályázatára érkezett szövegekkel, többek között Bereményi Gézával, Kemény Istvánnal és Grecsó Krisztiánnal emlékeznek. Az esten az Anima Sound System zenél, a házigazda Máté Gábor lesz. A Litera.hu olyan művek alkotására írt ki pályázatot, amelyek156 ügynökeinek aktáiba kínálnak betekintést a szépirodalom eszközeivel. A portál születésnapját is ünneplő esten derül ki az is, ki kapja idén a Litera-díjat.

A Margó FM, a fesztivál hangoskönyv-alkalmazása szintén megemlékezik 1956-ról: az emlékévhez kapcsolódva klasszikus forradalmi szövegekkel frissül az applikáció, míg

a fesztiválon zenés mozgóképes fényinstallációban színészek adják elő Ágh István, Faludy György, Fejes Endre, Illyés Gyula, Nádas Péter, Márai Sándor és Örkény István műveit.

Vasárnap este adják át második alkalommal a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat, amely mellé félmillió forint, angol nyelvű próbafordítás és kiemelt média- és kereskedelmi támogatás is jár. Ekkor osztják ki a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját is. Az átadó után kezdődik a Rájátszás nevű zenés-verses program, amelyen Egyedi Péter, Grecsó Krisztián, Kemény István, Kollár-Klemencz László és Szűcs Krisztián áll színpadra.

A fesztivál programjai ingyenesek, további információ a Margó weboldalán olvasható.

Forrás: Margofeszt, nyitókép: Dragomán György dedikál (fotó: Földesi Mihály)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik