Az ember különös jószág, elmondása szerint másra sem vágyik, csak az úgynevezett boldogságra – na, nem mintha azt meg tudná mondani, micsoda – és mégis mást sem tesz, mint kiterjedt, végletekig finomított eszköztárral a lelkét kidolgozza önnön boldogságának megakadályozása ellen. Eszköztárának minden eleme tulajdonképpen egy tőről fakad, csak a formátum más: hazugságok változatos módjai ezek. Hogy tovább folytassam októberi bölcselkedésem, azt is hozzáteszem, hogy felfedezni vélek egy furcsa együtt mozgást: minél fontosabb a téma a célul kitűzött ködös boldogságfogalmunk megvalósulásához, annál többet és nagyobbakat hazudunk, mert végül is könnyű arról nem hazudni, aminek alig van tétje. A szexnek például – mondtam, hogy prűdek, haza – van tétje. Hazudunk is róla jó sokat és szép nagyokat, mondjuk akkorákat és olyan gyakran, amekkorákat és amennyiszer… értitek. Ezeket a hazugságokat boncolgatja a Tünet Együttes Négy fal között – avagy zárt ajtók tárt lábak című darabja.
Közeleg a karácsony este, öt hősünknek pedig az ünnepi unalom alkalmat ad, hogy saját szexualitását birizgálja, ki így, ki úgy. A várandós Petra például férje, Jürgen örökösen fel-felcsapó vágyával – majd a kivitelezés nehézségeivel küzd, elvégre bár ha magába néz, Petrának kisebb gondja is nagyobb a soron következő menetnél. De Jürgennek is valami baja van, minden mozdulata ideges, félszeg, kapkodó. Petra nővére, Ingrid is nyakig áll a kamuban: másról sem beszél, csak tomboló, őrült nemi életéről, melyet új, fiatal fiújával, Ottóval folytat – miközben Otto amilyen potensnek látszik, annyira nem az, vagy lehet, hogy csak jobban érdekli Ingrid leánya, Uwe? Aki viszont a történet szexuálisan legnyomorultabb szereplője, meg egyébként is, tiltott gyümölcs.
A felszín és a felszín alatt feszíti egymást szereplőkön belül, és ezek a belül is feszülő figurák még egymással is összefeszülnek, mindenki mindenkivel minden variációban. És vagyunk mi, a nézők, a magunk kamuival, amiről szerencsére nem kell beszélni, de azért ahogy kukkolunk – mert túl közel egymáshoz, túl közel a jelenethez, túl közel magunkhoz, ülünk a térben, benne a mindenkori hálószobában, a sokat emlegetett négy fal között – felpiszkálódhatnak saját hazugságaink, ha hagyjuk, ha bele merünk nézni a tükörbe.
Egyébként egész jól vizsgázik a közönség: az eddigi előadások közül csak egy olyan volt, pont az, amelyiket néztem, amelyikről nem sétált ki néző – na ugye, hogy mondtam, hogy prűdek, haza. Azért persze kibukik a természet: az első genitália-villantó szexjelenetre mintegy öt perccel a kezdés után kerül sor, fészkelődünk is rendesen, és később sem nagyon ülünk nyugodtan, nemcsak, sőt, elsősorban nem a meztelenség miatt: a szavak messze zavarba ejtőbbek, a csendek pláne.
A kényelmetlenségi versenyt végül a dramaturgia nyeri: ott van vége, ahol igazán elkezdődik. Coitus interruptus. Lassan rajzolódnak ki a formák, elkezd összeállni a kép, jönnek be színek, fokozódik a feszültség, mígnem a szentesti kulcsjelenetben az összes addig melegített puskapor hirtelen, egyszerre robban be, az őrület – az igazság – tomboló ünnepet ül. És itt van vége. Épp ahol kezdődik mindaz, amiről valójában beszélnünk kellene, amikortól már nyíltak a lapok, de nem: a darab csak odanyomja a tükröt az arcodba, belenézni már neked kell.
A megvalósítás a szélsőségek között rugózik, a végletekig valóságos és a szimbolikus kötélhúzását nézzük, a ritmus is olyan, hol egyik, hol másik oldal húzza meg jobban a kötelet, de az erőviszonyok egyenlők, győztes nem várható, megszakítás nincs, folyamatos a mozgás. Érthető ez a kettősség, mégiscsak valahol a prózai és a táncszínház határmezsgyéjén vagyunk: a Tünet Együttes nem szokott ennyit beszélni, prózai színész meg általában nem szokott ennyit és így testből dolgozni. Bravúros, ahogy mindkét eszközben külön-külön is megvalósul az említett skála: szövegben is, mozgásban is történik keresetlenül hétköznapi is, kizökkentően elemelt is.
Filmszerű élmény. Szinte látjuk a vágás helyét, holott legtöbbször az előző jelenet szereplője ki sem megy, adott esetben akár ugyanazon az ágyon hever, amelyen a másik épp fantáziál. Ott van, még sincs ott, mintha csak egy lenyomata lenne az emléknek, amit tettei hagynak, innen pedig gyors lépésekben asszociálhatunk a kollektív tudatig: végül is kulturális termék a szex is, amilyen a szex ma a világban, azt együtt hoztuk össze, mi emberek.
Négy fal között – avagy zárt ajtók tárt lábak
A Tünet Együttes és a Dollár Papa Gyermekei koprodukciója a Jurányi Ház Tünet Stúdiójában nézhető, bővebb infó és jegyek erre.
18 éven felülieknek!
Rendező: Ördög Tamás
Szereplők:
Szalontay Tünde
Szász Dániel
Székely Rozi
Furulyás Dóra
Czakó Máté
