Kultúra

Japán már megint leiskolázta az animációs filmgyártást

Zsótér Indi Dániel
Zsótér Indi Dániel

videó-szerkesztő, kontentgyáros . 2016. 10. 05. 17:05

Korábban a témában:

Magyarországra Japánból leginkább az anime és a manga képregény-adaptációk jutnak el, klasszikus értelemben vett gyerekmesék jóval kisebb mennyiségben. Vagy legalábbis nem az, amit mi itt gyerekmesének hívunk. A manga és anime képregények eleve hajlamosak olyan mély, kevésbé népszerű témákat feszegetni, mint a háború, a halott szülők, a depresszió. Japán leghíresebb és lényegében a japán animációs filmet egyeduralkodóként meghatározó alkotója, Hayao Miyazaki tudott eddig olyan nagy hatású műveket prezentálni, melyek a “hanyatló nyugaton” is megvetették a lábukat és óriási népszerűségnek örvendenek.

Tárgyalt filmünk egyszerre méretteti meg magát a blockbuster sorsra szánt animációs filmekkel (melyeket legfőképpen a Disney vagy az Illumination szállít a mozikba) történetmesélésben és látványban is. Nem beszélve arról a kulturális háttérről, amelyben a Kubo és a varázshúrok játszódik. Pedig a film amerikai.
Trollok és zombik után origami szörnyek 

A Doboztrollokat és a ParaNormant producerként és animátorként is jegyző Travis Knightnak a Kubo és a varázshúrok volt az első rendezése. Ami egyébként itt-ott meg is látszik a filmen, mégsem ezek miatt lesz emlékezetes darab a képzeletbeli Japánban játszódó történet.

Kubo kisbabaként édesanyjával túlél egy vihart a tengeren, ami egy ismeretlen parton dobja ki őket, és, ha ez nem lenne elég, mint később kiderül, valakik elvettek Kubótól valamit. Egészen konkrétan a fél szemét. Hello, ez itt egy családi animációs film! Néhány év múlva Kubo a környéken lévő kis faluban varázslatos origami figuráinak és varázshúrokkal felszerelt hangszerének segítségével a falusiakat kitalált történetekkel szórakoztatja, amiket édesanyjától hall, aki lényegében poszttraumás stressz szindrómában szenved. (Ami értelemszerűen így soha nincs kimondva, viszont minden jel erre mutat.) Így Kubóra hárul a feladat, hogy ne csak magára, hanem édesanyjára is vigyázzon. Egészen addig, míg történetei valósággá nem válnak, és egyszer önmaga válik ezen történetek főszereplőjévé, melyekben meg kell küzdenie a Holdkirállyal és csatlósaival. Noha anyja többször figyelmeztette: mindig érjen haza napnyugta előtt.

Ebben a fiktív Japánban a varázslat, a csoda és a természetfeletti entitások létezése mindennapos, legalábbis a hangsúly soha nem azon van, hogy valaki tud-e varázsolni vagy igazak-e azok a történetek, melyeket Kubo a Holdkirályról mesél. Akiről azért bizti ami tuti kiderül, hogy nagyon is létező figura, és Kubo maradék szemére pályázik.

Kubo and the Two Strings - Movie Trailer Review - Visit MovieholicHub.com

Hiába szól a film a felszínen arról, hogy Kubo miként lesz erősebb és magabiztosabb, hogy a végén lenyomja a Holdkirályt (már ha egyáltalán lenyomja), sokkal inkább arról mesél, hogy mire is elegek az emlékeink.

Apa, anya meg a segítő állatok

Kubo útját – csakúgy, mint meséiben – három legyőzendő akadály veszélyezteti, mely állomások egyébként egybeesnek azokkal a tapasztalatokkal, melyek végül alkalmassá teszik őt arra, hogy szembeszálljon a Holdkirállyal: be kell gyűjtenie egy kardot, egy páncélt és egy sisakot. Ám ez még egy varázsgitár segítségével origami szamurájokat idézgető kisfiúnak is nehezére esne, ha nem lenne mellette két állandó segítője: Majom és Bogár.

Az egyszerű meseszerkezetet a három figura közti kémia teszi izgalmassá. Ami a legszebb, hogy bár meglehetősen látványos akció-szekvenciák tűzdelik a különböző megállókat – mindezt úgy, hogy az egész film stop-motion technikával készült -, a legerőteljesebb részei a mesének mégis azok, amikor a szereplők egyszerűen csak beszélgetnek. Az apját nem ismerő Kubo, bár anyja él, igazán soha nem tapasztalta meg azt, milyen az, ha az embernek szülei vannak. Majom és Bogár pedig olyan szülőpótlékok, akik, bár mindenben támogatják, néha keményen inspirálják is a szereplőt, és nem akarnak helyette döntést hozni semmiben.
Mire emlékezzen, akinek nincsenek emlékei?

Kubo egyik nagy tragédiája – és az események egyik kiváltó oka -, hogy soha nem ismerte az apját. Anyjától is csak azt tudja: okos, vicces és jóképű volt, de persze ki mer hinni egy olyan anyának, aki olyan fura, mint az övé. Meséiben a soha nem ismert édesapját (egy Hanzo nevű origami-szamuráj személyében) és annak hőstetteit énekli meg. Olyan akar lenni amilyen ő, pedig semmit nem tud róla. Milyen legyen akkor Kubo?

A film aprólékosan építi fel az édesapa mítoszát, de úgy, hogy a figura általánosan megfelel egy mindenkori hősképnek, aki erős, aki bátor, akire minden kisgyerek felnéz. A történet előrehaladtával viszont ezek az eszmények, bár nem dőlnek le, árnyaltabbá válnak, ahogy egy anya és egy apa általános szerepe is. Méghozzá Majom és Bogár személyén keresztül. A legfőbb kérdés pedig végső soron mégiscsak az, hogy milyen legyen Kubo, ha már azokra sem támaszkodnak akik pótlékul szolgálnak a számára? Meg kell találnia önmagát.

A család egyesítése fejben történik meg

A Kubo és a varázshúrok egyszerre szól egy kisfiú én-kereséséről, a szülő-gyerek kapcsolatok nehézségeiről és szépségeiről, a szélsőségekről. Az ősi japán kultúra, a hiedelemvilág és történetmesélés keveredik itt egy nagyon is mai, univerzális, társadalmi problémával: a szülők hiányából származó mintátlanság pótlásával.  A Kubo azok számára is szórakoztató lehet, akik egyszerűen csak  egy kedves és látványos mesefilmre vágynak, azokat pedig végképp le fogja kötni, akik egy több rétegű példázatot szeretnének arról kapni, hogy milyen fontos a szülő egy gyerek életében, és mi van akkor, ha ez mégsem adatik meg.

Kubo és a varázshúrok (Kubo and the Two Strings), 2016, színes, amerikai animációs, film, 101 perc – 8/10

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.