Kultúra

Bridget Jones Vándorsólyom kisasszonyékkal is elbánt a magyar mozikban

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

kultúrás hírvadász. 2016. 10. 04. 08:10

Tovább vezeti a bevételi listát a romkom, amelyet sem Tim Burton meséje, sem a Mélytengeri pokol, sem a Kiéhezettek nem tudott lenyomni.
Korábban a témában:

Ahogyan az egy hete A hét mesterlövésszel is történt, úgy a hétvégén hiába is debütált az amerikai box office-lista élén a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei, hazánk toplistáját már nem tudta bevenni, ugyanis beletört a bicskája a Bridget Jones babát várba. A magyar trónt már harmadik hete őrző romkom a hétvégén közel 47 millió forintot gyűjtve erősítette meg vezető pozícióját, míg Tim Burton fantasy-adaptációja csupán 34 millióval debütált és így második lett. A legutóbb ezüstérmes Idegpálya is pórul járt, mert hiába gyűjtött hajszál híján 30 milliót, mégis visszaesett harmadiknak. Tőle nem sokkal lemaradva, 24,1 millióval nyitott a Mark Wahlberg neve fémjelezte Mélytengeri pokol, amely végül nem tudott felkapaszkodni a dobogóra és csak negyedikként zárt.

Az ötödik és a hatodik helyek szoros küzdelemben keltek el: az egy hete még negyedik Gólyák című animációs film és a dobogó legalsó fokáról visszaeső A hét mesterlövész között mindössze 380 ezer forint döntött, az előbbi javára. Hetedik lett a 7,6 milliójával csak kettőt rontó A kis kedvencek titkos élete, amely mögött a hétvége leggyengébben teljesítő premierfilmjeként a Kiéhezettek debütált, a maga szolid 6,9 milliójával. Hatodikból sorolt hátra kilencediknek a Snowden 5,1 millióval, miközben a listát aktuálisan a hetedik pozíciót az utolsóra cserélő Rossz anyák zárják gyengécske 4,9 millióval forinttal.

Gyengén nyitott a magyar mozikban a Kiéhezettek című zombifilm. Fotó: Altitude Film Entertainment

A múlt héthez képest többé már nem találjuk az elitben az utolsó három pozícióból kihulló A mestergyilkos – Feltámadás, Sully – Csoda a Hudson folyón és Kilenc élet című produkciót sem. A csütörtöki premierfilmek közül pedig sem Hajdu Szabolcs egyébként zseniális és díjnyertes filmje, az Ernelláék Farkaséknál, sem pedig a Toni Erdmann című német dramedy nem termelt eleget ahhoz, hogy bekerüljön a TOP 10-be.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (szeptember 29. – október 2.):

1. Bridget Jones babát vár – Hétvégi bevétel: 46,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 33 853 néző. Teljes bevétel: 256,2 millió forint. Össznézőszám: 192 373 néző.
2. Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei – Hétvégi bevétel: 34,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 24 193 néző. Teljes bevétel: 34,6 millió forint. Össznézőszám: 24 193 néző.
3. Idegpáya – Hétvégi bevétel: 29,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 22 900 néző. Teljes bevétel: 77,5 millió forint. Össznézőszám: 59 608 néző.
4. Mélytengeri pokol – Hétvégi bevétel: 24,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 17 100 néző. Teljes bevétel: 24,1 millió forint. Össznézőszám: 17 100 néző.
5. Gólyák – Hétvégi bevétel: 15,88 millió forint. Hétvégi nézőszám: 12 141 néző. Teljes bevétel: 40,6 millió forint. Össznézőszám: 31 186 néző.
6. A hét mesterlövész – Hétvégi bevétel: 15,50 millió forint. Hétvégi nézőszám: 11 213 néző. Teljes bevétel: 50,2 millió forint. Össznézőszám: 36 836 néző.
7. A kis kedvencek titkos élete – Hétvégi bevétel: 7,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 5 679 néző. Teljes bevétel: 810,2 millió forint. Össznézőszám: 610 839 néző.
8. Kiéhezettek – Hétvégi bevétel: 6,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 5 015 néző. Teljes bevétel: 6,9 millió forint. Össznézőszám: 5 015 néző.
9. Snowden – Hétvégi bevétel: 5,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 3 469 néző. Teljes bevétel: 37,4 millió forint. Össznézőszám: 27 072 néző.
10. Rossz anyák – Hétvégi bevétel: 4,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 3 387 néző. Teljes bevétel: 318,9 millió forint. Össznézőszám: 238 383 néző.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.