Kultúra

Eldőlt, hogy mikor kerül a mozikba Scorsese történelmi eposza

A Liam Neeson és Andrew Garfield főszereplésével készülő Némaságot még idén bemutatják a tengerentúlon.

Jelenleg már az utómunkálatokat tapossa az Oscar-díjas Martin Scorsese Némság (Silence) című különlegesnek ígérkező történelmi drámája, amely a japán író, Shūsaku Endō 1966-ban megjelent azonos című regényét dolgozza fel.

A filmből már tavaly novemberben megérkeztek az első képek, azonban annál többet, hogy azóta is készül, nem lehetett tudni a produkcióról, amelynek az azt finanszírozó Paramount Pictures most váratlanul bejelentette a premierdátumát – értesült a Deadline. Eszerint

a Némaságot december 23-án fogják bemutatni az amerikai mozikban, de először csak limitált kópiával tűzik műsorra, hogy ezáltal a film még nevezhető legyen a 2017-es Oscar-versenyre (ugyanígy trükközött tavaly A visszatérővel is a 20th Century Fox – Regency Pictures stúdiópáros). Egyesült Államok- és világszerte viszont majd csak januárban érkezik meg a filmszínházakba.

A film alapjául szolgáló mű cselekménye a 17. századi Japánban játszódik, ahová elzarándokolva egy portugál jezsuita szerzetes, Rodriguez testvér (Andrew Garfield) az állítólag elveszett néhai mentorát, Ferreira atyát (Liam Neeson) igyekszik megtalálni. A szerzetes küldetését nehezíti, hogy a keleti országban ekkoriban kíméletlen vallásüldözés folyt, ennél fogva Rodrigueznek és társának, Francisco testvérnek (Adam Driver) titokban kell nyomozniuk az eltűnt pap után.

A Némaság filmtervét saját bevallása szerint már 25 éve dédelgette Scorsese, aki (ennek megfelelően) az egyik producere is a nagyszabású produkciónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik